Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tudatos Társadalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tudatos Társadalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 27., vasárnap

Aranygriff - Fejlesztő műhely alapítvány létrehozása

Kedves olvasók, szakralitásban fejlődni kívánó Testvéreim!


Égi iránymutatás szerint az idei év első negyedévében a tavaly megkezdett "szakrális fejlesztés" új szakaszához érkezik.



A tavalyi év szeptemberében érkezett feladatnak megfelelően, egyedi és egyéni módon el kellett indulni azon a mezsgyén, amely egyénenkénti fejlesztés útján igyekezett egy olyan feladathoz gőzerővel felnevelni a MAG népének azon felébredt tagjait, akik erre hívást éreztek.

Történt ez mindazért, hogy a feladathoz JELre készen álljon egy megfelelő csapat az október 23.-i együttállásra, amellyel ki kellett aknáznunk azon lehetőséget, ami a Föld és emberisége számára a "pusztulás" opció és negatív aratási folyamat mellett a pozitiv irányba is nyithatott idővonalat.
Az ehhez szükséges HAT-ALOM - égi rendelés szerint - megjelent a rendelt helyen és időben, és küldetését teljesítve lett, megteremtve egy pozitiv valóságtér felé haladásunk lehetőségét.

Elengedhetetlen volt az, hogy elinduljon a HAT-ALOM egy olyan úton, amely a teljes önátadás, éntelenség és az EGY Istenünk felé tett vállalás kinyilatkozására éretté és méltóvá váljék a feladatra elhívott MAG. MAG-ÁRASZTÓ minőségébe be kellett álljon, hogy JELre késszé váljon.

Ehhez bizony sok, úton töltött óra, néhány autóban töltött éjszaka, böjt, önátadás és mélyen átélt alázat és Istenanya olt-almába emelkedés árán jutottunk el, de a feladathoz szükséges szinten ebben fel tudtunk készülni.
Azóta a MAG-ÁRASZTÓ "csapat" több, nagyon komoly munkán van túl, amelyek immár az új valóságunk teréből ide átnyúlni és emelni KÉPes néhány MAG-árasztó testvér által jöhetett létre. Istennek legyen hála érte, s végtelen hála van szívemben irántuk is, munkájukért, elkötelezettségükért, áldozatkészségükért.


  • Az Istenanyai erők MÉHKIRÁLYNŐ-i tudatának kiárasztása, (2018. október-november)
  • a "dolgozók" erőinek kiársztása (2018 november), 
  • a Egyetemes Rend erőinek új valóság-tér megmunkálására és "belakására" alkalmas KÉP kiárasztása, (2018. december 21)
  • az "eredendő vétek" korrekciója, a női-férfi erőegyensúly  korrekciója és annak kiárasztása, 2018.12,31-2019.01.01)
  • Nimrud "visszatéréséne"  erőinek kiárasztása, az ŐS-KIRÁLY behívása és a két valóságtér közti átjárásának előkészítése (2019.01.01.00:00)
  • az "alvó királylány" felébresztése - azaz a KETTŐS SZENTHÁROMSÁG LEÁNYGYERMEKÉNEK ÉLETRE KELTÉSE (Krisztusi női erőminőség) (2018.12.31.)
  • a világmeditációs erők új valóság-térbe történő átvezetése az Isteni Igazság és Rend "szűrőjén" át, amely e Térbe való átemelkedésünk felhajtőó erejévé vált, szemben azzak a tervvel, amelyet a 3D valóságtérben regnáló hatalmi befolyás igyekezett a maga malmára hajtani (2019. 01.20-21.)
  • illetve a TUDATos társadalom erőinek kiársztása, sok egyéb, apróbb, ám nem kevésbé fontos művelet mellett, amely általuk megvalósulhatott. (2018.12.21-folyamatosan)

Mindezek a feladatok olyan személyek JELen létét igényelték, akik 2018. szeptemberében és azt követően megmérettettek, szívükben tisztának, lelkükben elkötelezettnek, szellemülben alázatosnak és igaz embernek bizonyultak az Égi Bíró előtt, s kinyilatkozták szerződésük felvállalását az EGY Istennel - meghallva a MAG-árasztásra hívó JELet.
Teljes testi-lelki megtisztulást követő tengelybe állás útjára léptek, MAG-ÁR minőségük teljességébe haladva.
Nem győzöm hangsúlyozni az alkalmasság jelentőségét arra, hogy valódi MAG-ÁRrá legyünk KÉPesek válni!
Hiszen ez jelenti vállalásunkat, ez az, amit eleink éltek, ebben állva teremtettek, s számunkra ez jelenti vállalt kötelezettségeink teljesítésének útját.

A 2019. esztendő sorsfordító.

Sorsfordító időkben azonban sorsfordításra alkalmas jellmre és erőre van szüksége Nagyboldogsszonyunknak - azaz a szkíta erkölcsi nagyságba emelkedett magyarjaira.

TenMAGunk tökéletes megfejlődése - a kritikus tömegben - elengedhetetlen!!!

Ennek komoly felkészülés a módja, amelynek nagyobb létszámban szükséges megkezdődnie, egy

  • EGYETEMES REND - azaz Szent Korona Ősi Rendje , 
  • az ŐS-GESZTÁK, 
  • az Ősiség Törvénye, és az 
  • elkötelezettség 
pillérein álló Iskola által, amelynek eredménye - felelősséggel és TUDATban a teremtés 2-3. szintjéig munkálkodni KÉPes MAGok, és az általuk megteremtett Isteni IGAZSÁG és REND világkorszakának kiáradása.


Feladatomként érkezett egy erre hivatott szakrális egyetem létrehozása, amely a "bölcsődétől akadémiáig" kívánja nevelni MAGjait.
Mindezt társaimmal együtt teszem, kiknek EGYSÉGe, elkötelezettsége és töretlen hite, alázata teszi lehetővé az Ős-geszták beérkezését, amely tananyagunk alapját képezi.
Olyan tudást, amelyet könyvből megszerezni nem tudunk, hiszen a csatornák közös teremtő munkánk eredményeként engedik beérkezni az eonokkal ezelőtt elérhető, mára már teljesen lezárt tudást, az ISTEN TUDÁSát, amely Hagyatékunk, s mely csak azok számára válik elérhetővé, kik méltóvá érnek/értek annak a "kaftánnak" felöltésére, amelyet Tennaguk készített számukra, Istenünkkel kötött szerződésüknek megfelelően.


Mindannyian rendelkezünk ilyennel, kik valódi MAGosok vagyunk.

A kérdés csak az, felneveltük/jük-e MAGunkat viselésére?


Hiánypótló, és rendeltetésében e pontban vált időszerűvé az erre hivatott iskola létrehozása, Istenünk Szent Szándéka szerint, melyet feladatul kaptam.


Mindennek alapítványi formát határozott meg a Teremtés Háza, amely az átmeneti időszakban lesz alkalmazandó formája a működtetésének.

Az Aranygriff  alapítvány létrehozását a MAGok szándékát kifejező forrásból szükséges létrehozni, amelyhez támogatókat hívok!
Mindaz, ki szívében ezt az ügyet és a fejlesztésre hivatott Aranygriff Akadémiának megalapítását támogatni kívánja, és fejlesztő munkánkra igényt tart, kérem az alábbi számlaszámra küldje támogatását a megalapításhoz szükséges alapítványi tőkéhez.

Mindamellet, hogy létrehozásának forrásai egyéni lehetőségeimet meghaladják, szeretném, ha megértenétek:
Az, amilyen szellemi, szándékbéli, és forrásbéli idíttatásra teremtünk lehetőséget, az adja meg az egész képzés szakrális tőkéjét is.
Ha csak az én forrásom, szándékom, erőm és elhatározásom hozza létre és indítja el, nem lesz elegendő.
Csakis az EGYesített és közös szándék és szeretet-elkötelezettség-szándék potenciál lehet a tartós és megfelelő munka alapja - energiában is. Ennek egy indikátora, jelző ereje a hozzárendelt anyag. Nem az összegszerűség mértéke a lényeg! Hanem ha akár 500-1000 Ft is a hozzájrulás - hatványozott potenciált jelent, hiszen több szív rendelte alá az anyagot a szllemnek. Ez nagyon fontos, hogy tudjatok róla.

A képzést 2019. március 1-3-án kezdjük, ha az induláshoz szükséges feltételek megteremtése zavartalan. Ez rajtatok is múlik, elsősorban nem összegszerűen, hanem szándék szerint.

Az alapítvány létrehozása ennek alapfeltétele ahhoz, hogy a költségek kezelhető formát öltsenek.

Tudnunk kell mindahhoz, hogy felelősségünkkel tisztában legyünk:

Magyarok vagyunk. Isten cselekvő kezei.

Vissza kell találni ahhoz a Rendhez, amit eleink is minden cselekedeteik indítékában követtek.

S ahogyan Atilla KÉPes volt látni a folyamat egészét, és eljönni Róma falai alól egy nyert ügyet hátrahagyva, nekünk is követnünk kell végre újra az Isten Tervének vonalát.
Ez az egyetlen lehetőségünk, és nincs rá sok időnk!!!

Minden más csak erő és időpocsékolás, mert sem tőke, sem technológia nem áll mögöttünk, míg mögöttük az egész tudományos és technológiai kutatási eredmények, és a pénz is.

Ha ezt nem értjük meg, és nem a TUDAT szintjein haladva, pontosan követve az útmutatásokat – dolgozunk – elbukunk.
A szakrális felnevelkedést és mindezt szükséges megértenie minden, magát Magyarnak valló Nemzet testvérünknek.

Legyen az, aki elindult felkészült, és TUDATI SZINTEN legalább az IGE csokráig tudatos, mert annak már nagy a teremtő ereje!
Erre kell a hangsúlyt fektetni, mert enélkül csak telnek a hónapok és az ellenérdekelt oldal malmára hajtjuk a vizet!
Teret kell engedni a szakralitásnak, és fejlesztésbe kell kezdenünk a személyes életünkben. Építjük-e a valóban Tudatos Társadalmat,  vagy csak egy ismeretekkel rendelkező, önmaga KÉPességeire rá nem ismert, emberi szinten gondolkodó tömeget terelünk össze, „magyarságában felhasználóként elégedett” fogyasztóként?
Valóban magyarrá érlelve teremtjük-e meg a hidat, ami valóban kivezetheti világunkat a sötétből, vagy csak egy eleink értékeire dölyfösen büszke, de valójában méltatlan utód nemzedékként játsszuk kisded játékainkat?
Ez a kérdés itt.

Meg kell tanulnunk, HOGYAN KELL, és NÉLKÜLÖZHETETLEN MAGYAR MÁGUSKÉNT DOLGOZNI...
Ez a módja annak, hogy TUDATOS legyen a társadalom.

Nem attól lesz tudatos a társadalom, ha jól informált, és tudja, mitől döglik a légy!
Hanem attól, hogy a TUDATI ENERGIÁT FEJLLESZTI ÉS ÁTÍRJA A RENDSZERT!
Úgy ahogyan egy számítógépet újra telepítenek. Mert ez a TUDAT lényege!
A TUDAT – energia! Mint minden!
(Mi is a számítógép? A gondolati (tudati) energiádat jelekké átalakítja, és tárolja egy kvarc alapú memóriában… Régen is így ment ez, csak nem kellett hozzá számítógép. a Tudat közvetlenül lett kristályba kódolva, és tudtuk a módját, hogyan olvassuk ki belőle…)

Amitől valójában félnek azok, akik e rendszert – az emberi tudatmezőt uralva médiával és technológiákkal – fenntartják, és ami/aki sikerre viszi a feladatot, az a TUDATOS TÖMEG.
És ez nem a tájékozott és elegendően felajzott megmondó emberek sokaságát jelenti.

A Tudatos Tömeg azt jelenti, hogy megfelelő számú, a tudat szintjének legalább IGE csokráig térkezelésre KÉPes Magyar lélek áll készen, hogy átírja a jelenleg az emberi tudatmezőt fogva tartó programot!
Ezek nagyon komoly dolgok!
És ez az egyetlen esélyünk…
A Média és a többi mind-mind csak másodlagos.

Tudattal dolgozni KÉPes, EGY IRÁNYBA, és lehetőleg az új valóságunk terének megmunkálására is KÉPes, a teremtés tudásában elmélyült, TEREMTŐ MAGYARRÁ kell válunk, 2020. szeptember 20-ig… Onnantól csak a túlélésre lehet készülni.
Addigra már nincs idő magunkévá tenni pénzt-paripát-fegyvert.
Az egyetlen, de mindent felülíró “fegyverünk” a tiszta szívünk, és a TUDATI ENERGIA!!!
El kell indulnunk haladéktalanul a benső úton, és nem az eleinket kell követnünk, hanem amit Ők követtek: Az Isteni iránymutatást, amit bensőnkből tudunk előhívni, és az Isten Tudását, a térmunkálás tudását, az Egyetemes Rend tudását.
Magyarok vagyunk. Erre születtünk.
Hát nőjünk föl végre hozzá, mert méltatlanná válunk eleink hagyatékára, és utódaink tiszteletére!


Őszinte testvéri szeretettel: 
Lőrincz Éva



Hozzájárulás az alapítvány létrehozásához

Raiffeisen Bank Zrt.
Magyarországi utaláshoz:

(IBAN: HU33) - 12046119-01642733-00100009
Külföldről:
HU12-12046119-01642733-00200006
SWIFT Code: UBRTHUHB
Horváth E. J.

Megjegyzés: Adomány

2019. január 24., csütörtök

Mitől TUDATOS egy társadalom?


Kedvesek!

Engedjétek meg, hogy bemásoljam ide egy a Tudatos Társadalom oldalára ma íródott bejegyzésemet. Teszem ezt azért, mert nagyon fontos dolgok vannak benne.
Talán érthetővé válik az is, hogy ez a rendszer évekkel ezelőtt küldetett le, gondnoka, JZ erőt, forrást, fáradtságot nem kímélve nevelte fel, használatra éretté tette, mire az idő elérkezik. Az idő pedig eljött, így munkába kell állítani.
Talán az is tisztábban érzékelhető belőle, hogy miért fals már minden egyéb, hasonló, és pláne az egyet nem értés talaján és a dac erőterében fogant egyéb kezdeményezés (Pl. B.Peti 3K rendszer…).
Az Teremtő EGY Isten nem arra sarkallja a végletekig megcsonkított, felhígult Nemzetet, hogy megosztani kell az erőket, hanem épp az összefogásra, az erők koncentrálására. És ebben bizony tudni kell felismerni mások indítását, előkészítő feladatát is, félretéve minden személyes ambíciót és öntömjénező felhangot.
„Oszd meg és uralkodj!”- hangzik a római mondás. S mielőtt azt gondolná valaki, hogy ezzel a vagyon és a hatalom megosztását kívánja valaki javasolni, nagyon téved. Az ellenfél táborát oszd meg!
Alkalmazzák is, hisz erről szól a több párt rendszer is, e belénk ívódott mintának köszönhető, hogy még a spirituálisan ébredő emberek összefogása is gyatrán halad…

De térjünk vissza bejegyzésemre.

„A Tudatos Társadalom mozgalom  (TT) Szakrális Önazonosság Szakműhelyének egyik tagja, és a MAG-ÁR Nemzetének egyik szakrális magyarjaként írom e sorokat.

Mint említettem korábban, pécsi TT találkozónkalkalmával az előadásomban – nincs idő és lehetőség a felesleges körökre.

Az akarás nem viszi előbbre a TT ügyét, és semmilyen egyéb, rendszerváltó ügyet.

Borsodi csapatunk a szakralitás mezsgyéjén haladva építi, benső útmutatások alapján a TT közösségét.
 
Alapvetéseinkben, ahogyan az Egyetemes Teremtő Szerben is – egyértelmű, hogy a TT rendszere egy híd, az égi terv szerint is.
Ám a gondosan megépített híd képes csak tartósan fennmaradni és embertömegeket átvezetni a túlsó partra.
Ha gallyakból építünk, csak mindig egy-egy ember juthat át, és folyton összeomlik.
Újraépíteni mindig… Nem célravezető, és mint JZ is oly sokszor jelezte – nincs idő rá.
A borsodi Nemzetségnek feladatait igyekszünk maradéktalanul elvégezni, ám az itteni csapat is hullámzó teljesítményt mutat.
Februárban egy Jövőnkért konferenciát szervezünk Miskolcon – égi iránymutatás szerint - amelyben a Miskolci Nemzetség az eddigi tapasztalatait kívánja megismertetni, illetve bemutatni tevékenységét.

Valamint alkalmat kell teremteni a helybélieknek is a TT megismerésére, és felkeresni a 3. törzs többi tagját is.

Addig létszámban bővülni jelentősen teljesen felesleges, míg nincsenek készen az alapok.
Az pedig, hogy tagjaink számára ez lassabban halad, az annak köszönhető, hogy a civil életben nem ez az egyetlen kötelezettségük.

Látványos haladásról eddig – ahogyan látom – sehol nem lehet beszámolni. Nálunk a folyamat lassan bár, de módszeresen, és folyamatosan épül, halad.
Mi feladat szerint azt teljesítjük, hogy valóban TUDATOS társadalmat építünk.

Ahhoz, hogy mindezt teljes egészében megértsük, és tiszteletben legyünk KÉPesek tartani az égi vezetés útmutatásait,
ismernünk kell a TUDATosság fogalmát és szintjeit, valamint a Teremtés Rendjét.

Képtalálat a következÅ‘re: „cmmtv”Lehet, hogy erre néhányan meghökkenve azt mondják, hogy "ezo-spiri hablaty, ebből nem lehet a CMM-et fenntartani!"

Valóban nem lehet.
Mi is rendkívül fontosnak érezzük, hogy fennmaradjon és működjön a független Média TT energiájában fogant felülete.

Érzékelésem szerint ebben is kellene folyamatosan az útmutatásokat lekérni, és az Égi iránymutatást követni.

Magyarok vagyunk. Isten cselekvő kezei.

Vissza kell találni ahhoz a Rendhez, amit eleink is minden cselekedeteik indítékában követtek.

S ahogyan Atilla KÉPes volt látni a folyamat egészét, és eljönni Róma falai alól egy nyert ügyet hátrahagyva, nekünk is követnünk kell végre újra az Isten Tervének vonalát.
Ez az egyetlen lehetőségünk, és nincs rá sok időnk!!!

Minden más csak erő és időpocsékolás, mert sem tőke, sem technológia nem áll mögöttünk, míg mögöttük az egész tudományos és technológiai kutatási eredmények, és a pénz is.

Ha ezt nem értjük meg, és nem a TUDAT szintjein haladva, pontosan követve az útmutatásokat – dolgozunk – elbukunk.
Ennyi.

Ezt meg kell értsük Mindannyian, akik e mozgalomban JELen vagyunk!
Ezt és a csatlakozás szükségességét, a szakrális felnevelkedést és mindezt szükséges megértenie minden, magát Magyarnak valló Nemzet testvérünknek.

Lehet kapkodni, terveket szövögetni emberi ésszel, de vakvágány!
Nem a sokaságra kell építeni!

Legyen az, aki elindult felkészült, és TUDATI SZINTEN legalább az IGE csokráig tudatos, mert annak már nagy a teremtő ereje!


Képtalálat a következÅ‘re: „tudatos társadalom” Erre kell a hangsúlyt fektetni, mert enélkül csak telnek a hónapok és az ellenérdekelt oldal malmára hajtjuk a vizet!
Teret kell engedni a szakralitásnak, és fejlesztésbe kell kezdenünk a személyes életünkben, és a TT-n belül!

Építjük-e a valóban Tudatos Társadalmat, amire elhívása van a TT kezdeményezésének, vagy csak egy ismeretekkel rendelkező, önmaga KÉPességeire rá nem ismert, emberi szinten gondolkodó tömeget terelünk össze, „magyarságában felhasználóként elégedett” fogyasztóként?
Valóban magyarrá érlelve teremtjük-e meg a hidat, ami valóban kivezetheti világunkat a sötétből, vagy csak egy eleink értékeire dölyfösen büszke, de valójában méltatlan utód nemzedékként játsszuk kisded játékainkat?
Ez a kérdés itt.
És ezt a kérdést most kellett föltennem – égi kérésre.

Sajnos süket fülekre találnak a súlyos szavak, hogy HOGYAN KELL, és NÉLKÜLÖZHETETLEN MAGYAR MÁGUSKÉNT DOLGOZNI...

Pedig ez a módja annak, hogy TUDATOS legyen a társadalom.

Nem attól lesz tudatos a társadalom, ha jól informált, és tudja, mitől döglik a légy!
Hanem attól, hogy a TUDATI ENERGIÁT FEJLLESZTI ÉS ÁTÍRJA A RENDSZERT!
Úgy ahogyan egy számítógépet újra telepítenek. Mert ez a TUDAT lényege!
A TUDAT – energia! Mint minden!
(Mi is a számítógép? A gondolati (tudati) energiádat jelekké átalakítja, és tárolja egy kvarc alapú memóriában… Régen is így ment ez, csak nem kellett hozzá számítógép. a Tudat közvetlenül lett kristályba kódolva, és tudtuk a módját, hogyan olvassuk ki belőle…)

Amitől valójában félnek azok, akik e rendszert – az emberi tudatmezőt uralva médiával és technológiákkal – fenntartják, és ami/aki sikerre viszi a feladatot, az a TUDATOS TÖMEG.
És ez nem a tájékozott és elegendően felajzott megmondó emberek sokaságát jelenti.

A Tudatos Tömeg azt jelenti, hogy megfelelő számú, a tudat szintjének legalább IGE csokráig térkezelésre KÉPes Magyar lélek áll készen, hogy átírja a jelenleg az emberi tudatmezőt fogva tartó programot!
Ezek nagyon komoly dolgok!
És ez az egyetlen esélyünk…
A Média és a többi mind-mind csak másodlagos.

Az nem elegendő, hogy tájékozott emberek vagyunk.
Tudattal dolgozni KÉPes, EGY IRÁNYBA TEREMTŐ MAGYARRÁ kell válunk, 2020 szeptember 20-ig… Onnantól csak a túlélésre lehet készülni.

El kell indulnunk a benső úton, és nem az eleinket kell követnünk, hanem amit Ők követtek: Az Isteni iránymutatást, amit bensőnkből tudunk előhívni.

Magyarok vagyunk. Erre születtünk.
Hát nőjünk föl végre hozzá, mert méltatlanná válunk eleink hagyatékára, és utódaink tiszteletére!
A képen a következők lehetnek: égbolt, túra/szabadtéri, szöveg és természet

Lehet, hogy talán nehezen érthető és elfogadható ez a módja a Tudatos Társadalom építésének, ám a Borsodi TT közösség azok közül való, aki valóban szívén viseli a TT ügyét.





S ahogyan mondani is szokta JZ is – a közösségeknek maguknak kell magukat ráncba szednie, nem vezérekre van szükség.

Az egyetlen, de mindent felülíró “fegyverünk” a tiszta szívünk, és a TUDATI ENERGIA!!!
Higgyétek el, őszinte tisztelettel és szeretettel gondolok a TT-re, feladatként kezelem, és érzem, sőt látom, a folyamatok hogyan alakulnak.



Javaslom, keressétek fel a Tudatos Társadalom honlapját, aktivitásotokkal segítsétek a független média fennmaradását és bővülését, valamint kezdjétek meg szakrális fejlődéseteket.
Én magom várom azok jelentkezését, akik ebben szeretnének fejlődni, mert feladatul kaptam, hogy segítségére legyek benne.
Hamarosan indul a „szabadegyetem”, amelyre jelentkezéseteket is szívesen fogadjuk. Erről részletesen fogok írni amint a tananyag első részével elkészülünk.


Őszinte testvéri szeretettel: Éva

2018. december 15., szombat

Fénylánc - Egyetemes Teremtő Szer 2018









Szívében 

Magyar Testvéreink!



Közeleg 2018. Kerecseny ünnepe.
Ezen különleges évben az ÉgCsillagai sok lehetőséget rejtő erők és kapuk megnyílását adta, és a felemelkedés számára rendkívüli lehetőségeket tartanak fenn – még a hónap hátra lévő heteiben is.
   


2018. év Álom havának 21. Napforduló - Fényünnepe napján különleges feladatot ró MAGYARjaira a Teremtés.

Talán jogosan merül föl a kérdés:
Vajon KÉPesek vagyunk-e élni Isten adta lehetőségeinkkel?
KÉPesek vagyunk-e EGYsÉGbe kerülni Isteni Önvalónkkal, MAG-ÁR társainkkal, és vállalt küldetésünkben EGY-MÁS mellett felsorakozva várni a sötétség Fénybe fordulását, jelezve a Magyarok Istenének – cselekvésre készen állunk?!

Erre szólít az Idők Szava!
Régóta már, ám MOST ellentmondásra nem számító módon.

Mindannyian érezzük szívünkben: Sorsfordító év elé nézünk!


Úgy Nemzetünk, mint embertársaink számára jelentős változásokat hozó év vár reánk, s nekünk – Hunor és Magor népének ez rendkívül komoly elkötelezettséggel jár.

Felnövünk-e útmutató, „Krisztus Teste e Nemzet” együttműködő sejtjeinek minőségéhez, vagy a Népek Krisztusa lemond megváltó szerepéről, melyre szövetséget kötött a Végtelen Teremtővel?
Vajon szembe tudunk-e végre nézni vállalt küldetésünk beteljesítésének utolsó esélyével?

Nem kisebb a terhünk.
Talán mellbe vágó a kérdés, ám e kérdés nem kívánja, hogy elfogadjuk igazságát – attól még súlya és terhe valóság marad. Szembe nézünk vele, vagy sem.

Ahogyan egykor Boldog Özséb látomása is jelezte – apró lámpások Fényének egybe olvadását, így elérkezett az idő MOST, hogy a sok apró, felemelő, elkötelezett, Nemzetéért tenni akaró kezdeményezés egymás felé nyújtsa kezét, s meghajtsa fejét a Teremtés azon Szent Szándéka előtt, mely az EGYETLEN IGAZ ÚT követése felé terel.

Elérkezett az IDŐ, amikor föl kell ismerjük:
Nincs egyik korábbi útban sem a Teljes Igazság JELen.
Egyetlen, ez idáig szorgosan tevékenykedő közösség sem lehet oly önhitt, hogy kijelentse – „a miénk az egyetlen igaz út!”
Részigazságok, apró mozaikok állnak készen arra, hogy egyesítve azokat egy minden emberi képzeleten felül álló Egyetemes Igazság mutathassa meg arcát, mely eonok óta várja megnyilatkozását a Földön, hogy visszataláljon e gyönyörű bolygó ahhoz az édeni állapothoz, amelyben fogantatott.

E megnyilatkozási folyamatnak gondozója Hunor és Magor népe, ki a sötétbe vetve várta feltámadását!


Sokan, sokféleképpen dolgoztunk Hagyatékunk megőrzésén, megismerésén, feltámadásán, és immár erőinket egyesítve, szorgos méhekként szükséges a Teremtés Szent Műhelyében, a Kárpát-medence élet-esszenciát megteremtő kaptárjában tevékenykednünk, Nagyboldogasszonyunk Tudatmezejének irányítása alatt oly módon, hogy az EGY Istenünk testének sejtjeiként rendeljük alá az Egyetemes Szándék egyetlen vezérlő elvének létünket, s ki-ki Isten adta dolgát felismerve – végzi végre kiválasztó, méregtelenítő, mozgató, vagy éppen koordináló (stb) feladatát.

Férfiúi erőkkel terhelt felszíni világunk Magyarjai - akár csak ORFEUSZ - alá kellett merüljön az Alvilág Urához, hogy NagyboldogAsszonyát fölemelje a halálból az élők közé.
Hogy a Föld civilizációinak hanyatlását okozó rendellenességet – a NŐI princípium megtöretését, mellőzését és kiírását a működési rendszerből – helyre állítsuk, mint a Világok Egyetemes Rendjének Őrei.

Sikerünk azon múlik, képesek vagyunk-e mi MAGunk is a beoltó Férfi Erőket és a Befogadó, anyagba öntő Női Minőségünkkel kiegyensúlyozva Teremteni?!
Túljutni a Férfi/beoltó erők meddővé tett Női Erőtérbe oltásán, hogy ezzel a behívott Szándék ne csak pusztába kiáltott SZÓ legyen?
Ne pusztán mag-ömlés, spirituális önkielégítés legyen tetteink eredménye, hanem új világunk terének sikeres megtermékenyítése és valódi TEREMTÉS!

A Sötétségből Fénybe lépésünk - egyben Földünk harmóniájának helyreállításának - kulcsa, hogy KÉPesek vagyunk-e Férfi-Női princípium és Tiszta Szándék -  SZER-ELEM – Szent Hármasságában teremteni az Isteni Igazság és Rend követeiként  az új, kiegyensúlyozott, harmonikus Világunkat.


Erre hívunk minden szívében Magyar Testvért, Égi Rendelés SZER-int kezdeményezve egy Egyetemes Teremtő SZER Szándékának kiárasztását, egyben fizikai valóságunk szintjére születését!

Ötvözve mindazt, amit Nemzetünk feltámadásának eddigi útján mi, mindannyian, apró részenként teremtettünk, eddig a pillanatig.
Mindent felismerve és SZER-SZÁMként fölhasználva, mindent alkalmazva, mi eddig Tiszta Szándékmezőben fogant, született, és jelenlegi teremtési folyamatainkban irányt mutató, alkalmazandó eszköz a kezünkben.




MUNKÁRA HÍVUNK HÁT, MAG-ÁR NÉPE!




EGYsÉGben Teremtő Magos Szándék kiárasztására szólítunk, rendelt szolgálatunk SZER-INT.


2018. DECEMBER 21.-ÉN, 18 ÓRAKOR KAPCSOLÓDJON EGYSÉGBE A 10 ÉVE duzzadó FÉNYLÁNC!

Állj tiszta szíveddel a TŰZ elemét kérve Istenünk elé, s áraszd ki tiszta Teremtő Szándékmeződet hittel, alázattal, megigazulva, s egybe kapcsolódva a Kárpátia minden Fénybe álló pontjával!
Kapcsolódjon össze a FÉNY-lánc, s „Egy szívvel zengedezzünk buzgó örömmel:
Ó Mária, Szűz anyánk, kérünk, ne hagyj el!”       (https://www.youtube.com/watch?v=RTTK81ZDEws)


Minden 2018. december 21.-i Napfordulót ünneplő közösséget kérünk, csatlakozzon e Teremtésünk megvalósulásának munkájához, mellyel fejünket meghajtva, egymás kezét megfogva jelezzük a Magyarok Istenének –
·         KÉPESEK VAGYUNK az EGYsÉGre!
o    Képesek vagyunk együtt látni és Teremteni a FÖLDi létezés harmóniáját, melyet mi alkottunk meg egykoron!
o    Képesek vagyunk Nagyboldogasszonyunkat méltó helyére emelni – látva: Ez a feltétele a Harmónia helyreállításának.
o    S képesek vagyunk meglátni, elfogadni és elvégezni rendelt küldetésünket: Teremtő Szavainkkal és tiszta szándékunkkal szolgálni az Egy Isten Tervét, EgysÉgben!


Eleget várt reánk a Teremtés.
Most rajtunk a sor!

December 21.-én, este 18 órakor Egyetemes Teremtő Szerre hívunk minden Mag-Ár és Hun Testvérünket itt a Kárpát Hazában, és szerte a Föld kerekén!
Bárhol is vagy e széles Világban, bárhol is élsz, ha vágyni és teremteni kívánod a Föld béklyóinak feloldozását, rendeld hozzá Szeretettel töltött szívedet, s teremts velünk!

·         Gyújts SZER-tüzet, vagy egy gyertyát, s hívd segítségül a Tűz elemét, mely felemészti majd teremtő szavaid által e szánalomba süllyedt kor láncait!
·         Kérd az elemek erejét, hogy megtisztulhass e nemes feladathoz!
·         Nyilvánítsd ki alázatodat az Egytetemes Igazság és Rend szolgálatára, mellyel teremtésedet végezni kívánod!
·         Mondd el az Egyetemes Teremtő Szer tartalmát hittel, tiszta szándékkal, Szer-elemmel a Létezés csodája, embertársaid és az EGY Istenünk iránt!

Szívünkben látjuk, éljük és érezzük, ahogyan december 21.-én teljes MAG-ÁR Tudatunkkal -mindannyian, kik részt vállalunk benne – összekapcsolódva, egy eddig eonok óta nem látott, hatalmas erőtér veszi át az irányítást a Föld terében: Nagyboldogasszonyunk, a Szent Grál Kútja válik a Földi Lézetők tudatának forrásává!

Kérjük, fogadjátok szívetekbe az alábbi elemeket, hogy dolgozhasson abban, s megérezzétek – Nektek mely elemét szükséges kiemelnetek, felhasználnotok az Egytemes Teremtő Szer alkalmával.
Ezeknek segítségével szívetek összekapcsolódik az EGYsÉGes mezővel, s immár nem különálló szigetként, hanem egy test, Krisztus Testének aktív sejtjeként rendeled hozzá Fény-Lánc alkalmadat a Magosság Szándékának Árasztásához!
Ha egyéb helyszín nem szólít, szívesen látunk köreinkben, Edelény város Földvárában, december 21.én, 1730 órakor.


A Csoda általunk válik valóra!

Találkozunk szíveinkkel EGYsÉGben december 21.-én!



A Magyarok Istenének áldását kérve Mindannyiunkra, Szerelmetes Szeretettel:

A Tudatos Társadalom 3. törzs Miskolc Nemzetségének tagjai


KÉRÜNK, TOVÁBBÍTSD E LEVELET MINÉL TÖBB FELÉBREDETT, JOBB LÉTRE VÁGYÓ, HAGYATÉKUNKAT TISZTELŐ ISMERŐSÖD FELÉ, HOGY A FÉNY SZÜLETÉTÉSÉNEK E RENDKÍVÜLI FORDULÓPONTJÁBAN MEGSZÜLETHESSEN FÖLDÜNK BÉKÉJÉNEK ALAPJA!




Amivel összehangolódva javasolt teremtenünk az EGYsÉG erőterét, s megvalósulást:

·       Hun Miatyánk
·      Hazatérés Himnusza
·      Élet Himnusza         

·      Ősi magyar ima a szerelmetes Öreg Östenhez

Mi Anyánk, mi Atyánk, ki felettünk, bennünk és a Világunk vagy!

Szenteltessék meg a Te neved a kettős Szentháromságban: 
ami Anya, Leánygyermek és Élet, Atya, Fiú és Szentlélek.

Legyen bennünk a Te országod Bölcsesség, Szerelem-Szeretet, Fény és Egység.

Amint angyalaidat minden nap kiküldöd, úgy küldd el Őket hozzánk is.

Mindennapi Szent Kenyerünket, és az Élő Szőlőtőke gyümölcsét 
add meg szeretteinknek és nékünk ma.

És bocsásd meg a Mi vétkeinket, drága Mi Anyánk, Mi Atyánk, 
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
És fizetünk, felelünk az elkövetett vétkeinkért,
 amíg bölcsességgé, szeretetté, együttérzéssé és kegyelemmé nem válnak.
És légy velünk, drága Mi Anyánk, Mi Atyánk a kísértésben,
 és légy velünk a betegségben, és légy velünk a sötét, nehéz pillanatainkban is.
És segíts, segíts megszabadulni sötét gondolatainktól, hajlamainktól, 
sötét szavainktól, hogy mi is megszabadulhassunk a gonosznak tűnő dolgoktól.

Mert Tied a Föld, a Szerelem-szeretet és az Egység, 
az ország, hatalom és a dicsőség az Anya, Leánygyermek, Élet,

az Atya, Fiú és Szentlélek nevében,

Most és mindörökké, az idők végezetéig.

·      Szeretet egység zászlaja -                        
   
   Beszerzés korlátozott számban: 
              lorincz.eva1971@gmail.com, /                                                  tudatostarsadalomponthu oldal, piactér