Keresés ebben a blogban

2018. december 31., hétfő

2018.12.31. - A KEZDET

Kedvesek!


A tegnapi bajai látogatásunk egy nagyon különös, inkább különleges feladatot kezdett körvonalazni felénk.


Mag-Árasztó csapatunk tagjainak nem kis fejtörést okozva átszervezte ez a szilveszteri terveit, de oly lelkesedés vett erőt rajtunk, amit feltétlenül meg kell osztanunk Veletek, kik szívükben hozzánk kapcsolódva készültök az ismeretlen Feladatra.



Szent Korona Őfelsége itt van köreinkben, és arra kért, amit az alábbiakban is olvashattok.


<< A mai teremtéshez írom az utmutatasokat, aki sziveben érzi, kapcsolódjon!!!
Általános mozgósítást érzékelni a Térben.
Az éteri világban hatalmas seregekkel érkenek az Isteni Igazság és Rend Őrei...
Készül a bejegyzés a megfelelő felületen hozzá, hogy értsétek, mi zajlik.

Mindenki számára átadom Szent Korona Őfelsége azon üzenetét, amely szerint:

"Öltöztessük méltóságba lelkünket, szívünkben buzgó örömmel készítsük táplálékunkat, és osszunk meg minél több képet és információt azokkal, akik készülni szeretnének velünk erre az alkalomra"
Az útmutatásokat azon sorrendben fogom írni a Kárpátia - fény korának vezérlő csillaga oldalon, ahogyan érkezik.
Ide annyit teszek föl, amennyit engednek, kérlek kísérjétek figyelemmel.


Ahogyan látjátok, Boldogasszonyunk várandós...
Istengyermeket készül világra hozni.
Ez nem ember által született létező lesz, hanem egy új, eddig ismeretler ERŐ a Térben. Da a többit az oldalon kell írnom.


Szeretlek Titeket, MAG testvéreim. Őszintén, tiszta szívvel.
Nem tudom, mi várható, de az EGYSÉGbe rendezett teremtő erőnk, józan, megfontolt és odaadó, tiszta szándékunk mezeje ma újjá írja a Világ Rendjét...
Isten áldja meg a Magyart! Az IGAZ MAGYART!>>



Nos!


Annyit érzékeni egyenlőre, és az a kérés:



Méltóságba emeljük lényünket, és alázattal olvassuk el az alábbi bejegyzést, amelyet 2014 december 31.-én mondott tollba Szent Korona Őfelsége.


http://magegyseg.blogspot.com/2014/01/ofelsege-szent-korona-ujevi-uzenete.html

Ezek most kerültek elémbe, nyilván nem véletlenül...
Kérlek, készüljetek föl!






Nos!
Annyit tudok még egyenlőre hozzá tenni:

MINDEN SZÓT VEGYÜNK KOMOLYAN, ÉS TEGYÜK, AMIRE KÉR A MAGYAROK ISTENE!


A Seregek Ura érkezik és várja, hogy készen álljon tisztán, Maggá Nemesedve lényünk, és amikor eljő az IDŐ, EGYként kérjük fohászunkkal:



"Mag vagyok, Uram!
Minden magok legnemesebb sarjainak egyike.
Hibáztunk. Elveszett miatta a világ.
Visszatérünk eleink hagyatékához, meghajtjuk fejünket Isteni Anyánk ereje és szándéka előtt.


Égi Édesanyánk!



Ölelej minket szerető öledbe, s mi felemelünk Téged méltó helyedre!
Átadtad a Férfinak a Tudást, s mi méltatlanul bántutnk vele!

Mi Nők, alámerültünk az érzék sarába!
Elfeledtük Teremtő Méltóságunk erejét!

Anyánk!
Leányaid s fiaid, kik Krisztus erejének képében léteznek, - elfeledtük erőnket!

Most hozzád kiáltunk!
Mi vagyunk  FÖLD KORONÁJA!
MI VAGYUNK A FÉNY NEMZETE!

Anyánk!

Tudjuk, hogy hibánk miatt ereszkedtél az anyag sűrűjébe!
Földanyánk! Égi Anyánk, kinek testét tiporja galád erők martalóca!
Hazatérésünkre éhezünk!

A MI hibánk okozta MÉHednek vesztét!
Az ÁRMÁNY számára teret adtunk mit immár felismertünk!

Tudjuk, hogy a Nemzeted vagyunk! 

Tudjuk, hogy Krisztus erejét hordjuk, s eltiporni minket nem lehet!

Tudjuk, hogy Isteni ajándékoddal méltatlanul bánva veszélybe sodortuk az egész teremtett világ sorát!

S tudjuk, hogy eljött az IDŐ! Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt...

SZÍVÜNKBŐL BUZGÓN SZÓL HÁT A HAZATÉRÉS HIMNUSZA!



LELKEM MÁR HÓFEHÉR, TERHEIT LETETTE,

KÉSZEN ÁLLOK MÁR ÉGI MENYEGZŐMRE!

HITEM ERŐS VÁRAM, ÉLEM IGAZ LÉTEM,
ÉGI ÉDESANYÁM OLTALMÁT FÖLVETTEM!
SZERETETEM TÚLÉR ÖNNÖN KORLÁTOMON!
LELKEM BÉKÉJÉBEN NINCS MI KORLÁTOZZON!


FÉLELMEM NINCS TÖBBÉ, KÉTSÉGEIM SZÁLLNAK!

ÉGI ANYA ! MAGJAID IMMÁR KÉSZEN ÁLLNAK!!!



2018. december 15., szombat

Fénylánc - Egyetemes Teremtő Szer 2018









Szívében 

Magyar Testvéreink!



Közeleg 2018. Kerecseny ünnepe.
Ezen különleges évben az ÉgCsillagai sok lehetőséget rejtő erők és kapuk megnyílását adta, és a felemelkedés számára rendkívüli lehetőségeket tartanak fenn – még a hónap hátra lévő heteiben is.
   


2018. év Álom havának 21. Napforduló - Fényünnepe napján különleges feladatot ró MAGYARjaira a Teremtés.

Talán jogosan merül föl a kérdés:
Vajon KÉPesek vagyunk-e élni Isten adta lehetőségeinkkel?
KÉPesek vagyunk-e EGYsÉGbe kerülni Isteni Önvalónkkal, MAG-ÁR társainkkal, és vállalt küldetésünkben EGY-MÁS mellett felsorakozva várni a sötétség Fénybe fordulását, jelezve a Magyarok Istenének – cselekvésre készen állunk?!

Erre szólít az Idők Szava!
Régóta már, ám MOST ellentmondásra nem számító módon.

Mindannyian érezzük szívünkben: Sorsfordító év elé nézünk!


Úgy Nemzetünk, mint embertársaink számára jelentős változásokat hozó év vár reánk, s nekünk – Hunor és Magor népének ez rendkívül komoly elkötelezettséggel jár.

Felnövünk-e útmutató, „Krisztus Teste e Nemzet” együttműködő sejtjeinek minőségéhez, vagy a Népek Krisztusa lemond megváltó szerepéről, melyre szövetséget kötött a Végtelen Teremtővel?
Vajon szembe tudunk-e végre nézni vállalt küldetésünk beteljesítésének utolsó esélyével?

Nem kisebb a terhünk.
Talán mellbe vágó a kérdés, ám e kérdés nem kívánja, hogy elfogadjuk igazságát – attól még súlya és terhe valóság marad. Szembe nézünk vele, vagy sem.

Ahogyan egykor Boldog Özséb látomása is jelezte – apró lámpások Fényének egybe olvadását, így elérkezett az idő MOST, hogy a sok apró, felemelő, elkötelezett, Nemzetéért tenni akaró kezdeményezés egymás felé nyújtsa kezét, s meghajtsa fejét a Teremtés azon Szent Szándéka előtt, mely az EGYETLEN IGAZ ÚT követése felé terel.

Elérkezett az IDŐ, amikor föl kell ismerjük:
Nincs egyik korábbi útban sem a Teljes Igazság JELen.
Egyetlen, ez idáig szorgosan tevékenykedő közösség sem lehet oly önhitt, hogy kijelentse – „a miénk az egyetlen igaz út!”
Részigazságok, apró mozaikok állnak készen arra, hogy egyesítve azokat egy minden emberi képzeleten felül álló Egyetemes Igazság mutathassa meg arcát, mely eonok óta várja megnyilatkozását a Földön, hogy visszataláljon e gyönyörű bolygó ahhoz az édeni állapothoz, amelyben fogantatott.

E megnyilatkozási folyamatnak gondozója Hunor és Magor népe, ki a sötétbe vetve várta feltámadását!


Sokan, sokféleképpen dolgoztunk Hagyatékunk megőrzésén, megismerésén, feltámadásán, és immár erőinket egyesítve, szorgos méhekként szükséges a Teremtés Szent Műhelyében, a Kárpát-medence élet-esszenciát megteremtő kaptárjában tevékenykednünk, Nagyboldogasszonyunk Tudatmezejének irányítása alatt oly módon, hogy az EGY Istenünk testének sejtjeiként rendeljük alá az Egyetemes Szándék egyetlen vezérlő elvének létünket, s ki-ki Isten adta dolgát felismerve – végzi végre kiválasztó, méregtelenítő, mozgató, vagy éppen koordináló (stb) feladatát.

Férfiúi erőkkel terhelt felszíni világunk Magyarjai - akár csak ORFEUSZ - alá kellett merüljön az Alvilág Urához, hogy NagyboldogAsszonyát fölemelje a halálból az élők közé.
Hogy a Föld civilizációinak hanyatlását okozó rendellenességet – a NŐI princípium megtöretését, mellőzését és kiírását a működési rendszerből – helyre állítsuk, mint a Világok Egyetemes Rendjének Őrei.

Sikerünk azon múlik, képesek vagyunk-e mi MAGunk is a beoltó Férfi Erőket és a Befogadó, anyagba öntő Női Minőségünkkel kiegyensúlyozva Teremteni?!
Túljutni a Férfi/beoltó erők meddővé tett Női Erőtérbe oltásán, hogy ezzel a behívott Szándék ne csak pusztába kiáltott SZÓ legyen?
Ne pusztán mag-ömlés, spirituális önkielégítés legyen tetteink eredménye, hanem új világunk terének sikeres megtermékenyítése és valódi TEREMTÉS!

A Sötétségből Fénybe lépésünk - egyben Földünk harmóniájának helyreállításának - kulcsa, hogy KÉPesek vagyunk-e Férfi-Női princípium és Tiszta Szándék -  SZER-ELEM – Szent Hármasságában teremteni az Isteni Igazság és Rend követeiként  az új, kiegyensúlyozott, harmonikus Világunkat.


Erre hívunk minden szívében Magyar Testvért, Égi Rendelés SZER-int kezdeményezve egy Egyetemes Teremtő SZER Szándékának kiárasztását, egyben fizikai valóságunk szintjére születését!

Ötvözve mindazt, amit Nemzetünk feltámadásának eddigi útján mi, mindannyian, apró részenként teremtettünk, eddig a pillanatig.
Mindent felismerve és SZER-SZÁMként fölhasználva, mindent alkalmazva, mi eddig Tiszta Szándékmezőben fogant, született, és jelenlegi teremtési folyamatainkban irányt mutató, alkalmazandó eszköz a kezünkben.




MUNKÁRA HÍVUNK HÁT, MAG-ÁR NÉPE!




EGYsÉGben Teremtő Magos Szándék kiárasztására szólítunk, rendelt szolgálatunk SZER-INT.


2018. DECEMBER 21.-ÉN, 18 ÓRAKOR KAPCSOLÓDJON EGYSÉGBE A 10 ÉVE duzzadó FÉNYLÁNC!

Állj tiszta szíveddel a TŰZ elemét kérve Istenünk elé, s áraszd ki tiszta Teremtő Szándékmeződet hittel, alázattal, megigazulva, s egybe kapcsolódva a Kárpátia minden Fénybe álló pontjával!
Kapcsolódjon össze a FÉNY-lánc, s „Egy szívvel zengedezzünk buzgó örömmel:
Ó Mária, Szűz anyánk, kérünk, ne hagyj el!”       (https://www.youtube.com/watch?v=RTTK81ZDEws)


Minden 2018. december 21.-i Napfordulót ünneplő közösséget kérünk, csatlakozzon e Teremtésünk megvalósulásának munkájához, mellyel fejünket meghajtva, egymás kezét megfogva jelezzük a Magyarok Istenének –
·         KÉPESEK VAGYUNK az EGYsÉGre!
o    Képesek vagyunk együtt látni és Teremteni a FÖLDi létezés harmóniáját, melyet mi alkottunk meg egykoron!
o    Képesek vagyunk Nagyboldogasszonyunkat méltó helyére emelni – látva: Ez a feltétele a Harmónia helyreállításának.
o    S képesek vagyunk meglátni, elfogadni és elvégezni rendelt küldetésünket: Teremtő Szavainkkal és tiszta szándékunkkal szolgálni az Egy Isten Tervét, EgysÉgben!


Eleget várt reánk a Teremtés.
Most rajtunk a sor!

December 21.-én, este 18 órakor Egyetemes Teremtő Szerre hívunk minden Mag-Ár és Hun Testvérünket itt a Kárpát Hazában, és szerte a Föld kerekén!
Bárhol is vagy e széles Világban, bárhol is élsz, ha vágyni és teremteni kívánod a Föld béklyóinak feloldozását, rendeld hozzá Szeretettel töltött szívedet, s teremts velünk!

·         Gyújts SZER-tüzet, vagy egy gyertyát, s hívd segítségül a Tűz elemét, mely felemészti majd teremtő szavaid által e szánalomba süllyedt kor láncait!
·         Kérd az elemek erejét, hogy megtisztulhass e nemes feladathoz!
·         Nyilvánítsd ki alázatodat az Egytetemes Igazság és Rend szolgálatára, mellyel teremtésedet végezni kívánod!
·         Mondd el az Egyetemes Teremtő Szer tartalmát hittel, tiszta szándékkal, Szer-elemmel a Létezés csodája, embertársaid és az EGY Istenünk iránt!

Szívünkben látjuk, éljük és érezzük, ahogyan december 21.-én teljes MAG-ÁR Tudatunkkal -mindannyian, kik részt vállalunk benne – összekapcsolódva, egy eddig eonok óta nem látott, hatalmas erőtér veszi át az irányítást a Föld terében: Nagyboldogasszonyunk, a Szent Grál Kútja válik a Földi Lézetők tudatának forrásává!

Kérjük, fogadjátok szívetekbe az alábbi elemeket, hogy dolgozhasson abban, s megérezzétek – Nektek mely elemét szükséges kiemelnetek, felhasználnotok az Egytemes Teremtő Szer alkalmával.
Ezeknek segítségével szívetek összekapcsolódik az EGYsÉGes mezővel, s immár nem különálló szigetként, hanem egy test, Krisztus Testének aktív sejtjeként rendeled hozzá Fény-Lánc alkalmadat a Magosság Szándékának Árasztásához!
Ha egyéb helyszín nem szólít, szívesen látunk köreinkben, Edelény város Földvárában, december 21.én, 1730 órakor.


A Csoda általunk válik valóra!

Találkozunk szíveinkkel EGYsÉGben december 21.-én!



A Magyarok Istenének áldását kérve Mindannyiunkra, Szerelmetes Szeretettel:

A Tudatos Társadalom 3. törzs Miskolc Nemzetségének tagjai


KÉRÜNK, TOVÁBBÍTSD E LEVELET MINÉL TÖBB FELÉBREDETT, JOBB LÉTRE VÁGYÓ, HAGYATÉKUNKAT TISZTELŐ ISMERŐSÖD FELÉ, HOGY A FÉNY SZÜLETÉTÉSÉNEK E RENDKÍVÜLI FORDULÓPONTJÁBAN MEGSZÜLETHESSEN FÖLDÜNK BÉKÉJÉNEK ALAPJA!




Amivel összehangolódva javasolt teremtenünk az EGYsÉG erőterét, s megvalósulást:

·       Hun Miatyánk
·      Hazatérés Himnusza
·      Élet Himnusza         

·      Ősi magyar ima a szerelmetes Öreg Östenhez

Mi Anyánk, mi Atyánk, ki felettünk, bennünk és a Világunk vagy!

Szenteltessék meg a Te neved a kettős Szentháromságban: 
ami Anya, Leánygyermek és Élet, Atya, Fiú és Szentlélek.

Legyen bennünk a Te országod Bölcsesség, Szerelem-Szeretet, Fény és Egység.

Amint angyalaidat minden nap kiküldöd, úgy küldd el Őket hozzánk is.

Mindennapi Szent Kenyerünket, és az Élő Szőlőtőke gyümölcsét 
add meg szeretteinknek és nékünk ma.

És bocsásd meg a Mi vétkeinket, drága Mi Anyánk, Mi Atyánk, 
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
És fizetünk, felelünk az elkövetett vétkeinkért,
 amíg bölcsességgé, szeretetté, együttérzéssé és kegyelemmé nem válnak.
És légy velünk, drága Mi Anyánk, Mi Atyánk a kísértésben,
 és légy velünk a betegségben, és légy velünk a sötét, nehéz pillanatainkban is.
És segíts, segíts megszabadulni sötét gondolatainktól, hajlamainktól, 
sötét szavainktól, hogy mi is megszabadulhassunk a gonosznak tűnő dolgoktól.

Mert Tied a Föld, a Szerelem-szeretet és az Egység, 
az ország, hatalom és a dicsőség az Anya, Leánygyermek, Élet,

az Atya, Fiú és Szentlélek nevében,

Most és mindörökké, az idők végezetéig.

·      Szeretet egység zászlaja -                        
   
   Beszerzés korlátozott számban: 
              lorincz.eva1971@gmail.com, /                                                  tudatostarsadalomponthu oldal, piactér



2018. április 15., vasárnap

Hogyan lenne szükséges a stabilizálódott energiát kiteljesítés irányába vinni?





Kedvesek!

Immár úgy jelentkezhetek, hogy elismerésemet fejezhetem ki a tegnapi nap erőtér-fenntartó, EGYSÉges teremtő munkáért!

Elismerésem és hálám azért, hogy a békés, igen nagy erőt képviselő tömeget olyan szintre tudta emelni a Tudatos Tömeg, hogy a vonulók is "tudatos tömeggé" tudtak válni, és nem a kellemetlenebb opció haladt, hanem A FIZIKAI SZINTEN MEGJELENT AZ EGYSÉG ENERGIÁJA, stabilan, és ami a legfontosabb: használhatóan!
Építeni tudunk rá!


Képtalálat a következőre: „a jó és gonosz harca”


Most elmondom Nektek, 
számomra hogyan ölt testet gondolatban a folyamatok továbbhaladásának útja.


Nem kérem, hogy vakon kövessétek, amit most leírok.
Nem érzem fogadatlan prókátornak magam.
Mindössze leírom mindazt, amit számomra feladat leírni.

Feladatom Bábaként segítségére lenni a Magyar Nemzet megszületésén, a süllyedő világ túlélésére igyekvőket mentő Kárpátia legénységének felnevelésében, és az EGYSÉG energiáinak gondozását kell végeznem.


Semmi mást nem kérek:

Fogadd be megigazult szívedbe ezen sorokat, tedd mérlegre és ha úgy érzed, hogy összerezeg vele a SZÓ, az irány - akkor kérd le a hozzá tartozó, Neked szánt feladatot, és cselekedj akként, emberi eszeddel felül nem bírálva azt.


Vágjunk bele.

Sokféle visszhang kering a tegnapi eseményekről.

Vannak akik folyton bírálnak.
Ha van kalap, azért... Ha nincs, azért emelnek szót, és úgy érzik, feltétlenül kritikát kell megfogalmazniuk.
Vannak emberek, akik mindenben csak a kifogásolhatót keresik, de korrekt, emberséges és eredményre vezető alternatívát nem mutatnak föl a bírált helyett...

Ők az Emberek, akik még nem "nőttek fel".
Nem nőttek fel emberségükhöz, magyarságukhoz - A Feladathoz.
Nincs velük baj, csak még nem érettek meg.


Hozzájuk is kapcsolódik feladata a "felnőtt"eknek:

TUDATOSAN FIGYELMET ÉS TEREMTŐ ENERGIÁT FORDÍTANI A SZERETET-TÉRBE VONÁSUKRA ÉS TUDATSZINTJÜK MEGEMELÉSÉRE.

Nagyon fontos, mert energetikai alapunk kiterjesztésére és az építkezésre szükség van a befogadó szívekre!

Tehát a továbbiakban

  • 1. feladat:
    Teremtési erőt küldeni a kétkedőknek, a megmondóknak, a jószándékú, de a 3D valóság béka perspektívájából felemelkedni képtelen tömegeknek, hogy egy magasabb szintre emelve, másabb, a valódi folyamatot megértő, valóban Tudatos Tömeggé emelje a jelenleg tudatos tömeget.
    • Ahhoz, hogy megértsük - mi az - "az ember, aki még nem nőtt fel", pár gondolatot fűznék.

      Megérzéseit félretéve gyakran eléje megy a dolgoknak, nincs türelem és nincs még kiforrott Teremtői Bölcsesség cselekedeteiben.
      Azok is ide sorolhatóak, akik már elindultak az úton, de saját megélt, sokszor nagyon is komoly tapasztalásaikkal tarsolyukban úgy érzik - mindennel messzemenőkig tisztában vannak, csalhatatlanok és tévedhetetlenek.
      Ez az egyik "legveszélyesebb" szint a Teremtéseinket nézve, hiszen tisztában vannak a folyamatokat irányítani kívánó erőkkel, azok szándékával, ám a Teremtés folyamatát nem ismerik annyira, hogy megértsék, és megéljék annak bölcsességét:
      - minél többet tudok  Világunk működéséről, annál inkább érzem, milyen keveset is tudok a Végtelen működéséről és a megértésem mennyi mindenre nem terjed ki.
      Ezen a szintem mutatkozik az a jelenség, amit úgy fejez ki a hagyomány:
      "a pokolra vezető út is jó szándékkal van kikövezve..."
      Mert valóban így van.
      Vannak fogalmak a teremtésről, vannak megfelelő információk a folyamatokról, bizonyos tér-átfogó képesség is van jelen, ám a szándékmezők működéséről még nincs kellő ismeret, és indulat, ítélkezés a teremtési folyamat elindítója, amely nemhogy segít, hanem erőteljesebben dolgoztatja a megindult folyamatokat gátló erőket.
      Ráadásul támadhatóvá teszi az egyént.

    • Az ember, aki csak indulati szinten közlekedik a világban, és ugyan benső késztetései is jelen vannak, de azokat talán figyelmen kívül hagyja, és gyakran felülírja ezen késztetéseit, sugallatait elméje diktálására, amely igyekszik mindenféle kényelmi, gyakorlatias érveket felsorakoztatni amellett - miért is nem kell a szív szavát követnie.


    • Ugyanezt a hatást váltja ki az is, ha valaki az önhittség mezején halad.


      A spirituális gőg méltatlan, és sokszorosan visszaható erő, amely szintén lehetőséget ad az ártó befolyásnak a személyes erőtér megtartásában, és folyamatosan támadás érzetét és jelenségét váltja ki.

      Ráadásul erősen rontja a teret megmunkáló képességet, rontva ezzel Teremtő tevékenységünk hatásfokát, és az egész folyamatra veszélyt jelent.


      Ha valakiben gyakran tapasztalható, hogy energetikai támadások érzékelhető hatást gyakorolnak rá, komoly önvizsgálatot kell, hogy maguk után vonjanak, mert ha alázattal, tisztán és valóban önhittség nélkül, csakis tiszta szeretet-szívtér tartásban vagy jelen e térben, az egyszerűen támadhatatlanná tesz.

      Kioltja az érkező erőket.


    • Az önvizsgálat itt általában a spirituális gőg, a szerepmámor, irigység, ítélkezés, stb. hibáit tárhatja fel.

      A saját csalhatatlanságunkba vetett hitünk éppúgy a spirituális gőg jele, mint az eredményeink kizárólagosságának érzete, vagy éppen a spirituális fösvénység, az együttműködési képtelenség, a frissen felébredettek jelentőségének és térkezelésének lekezelése... és sorolhatnám.

"Az ember, aki már felnőtt" - ezeknek nem esik áldozatul.
Nincs benne ítélkezés, nincs benne szerepmámor. Semmi.
Csakis az elkötelezettség, és a túláradó szeretet mindenki és minden iránt.
  • Ez a szint az alázat szintje - amikor belátom kicsinységemet és azt, hogy nem nálam van minden információ, hanem az Isteni Terv tökéletes, én mindössze annyit tehetek, hogy valóban leteszek mindent az EGO uralmából, feltárom őszintén önmagom előtt lelkemnek minden gyöngeségét (hiszen Istenünk előtt, és Égi Édesanyánk előtt titkolni semmit nem tudunk, legfeljebb annyit érünk el vele, hogy magunkat becsapjuk)
  • Felajánlom életemet a szolgálatra, és azért fohászkodom és kérek segítséget, hogy mindig kellően éber legyek és üres a felesleges 3D által befolyásoló gondolatoktól, és ezzel minden helyzetben felismerhessem azt, ami számomra egy-egy helyzetben pillanatban megértést, jelzést, irányt jelent és mutat.
  • Minden tudásomat a felébredés szolgálatába állítom, és megosztom az arra érettekkel.
  • Nem én válogatok, hanem Istenünk válogatja a szereplőket életembe.
No, ide szükséges felnőni.
És ide szükséges felemelni, ilyen jövőképet kell adni annak a Teremtésnek, amely a magok ébresztésének kiterjesztésére vonatkozik.


Térjünk vissza feladatainkhoz.

A tegnapi napon a fizikai valóság szintjén "testet öltött" egy SZÁNDÉK.

Egy EGYSÉGES, PÁRTÁLLÁSTÓL FÜGGETLEN VÁGY EGY VALÓSAN BÉKÉS ÉS ELNYOMÁSMENTES, ÉRTÉKES, SZABAD ÉLET IRÁNT.

Ez az erőtér jelent meg, és azáltal tudott a sok-sok ellenkező nézeteket valló ember teljes békességben és EGYSÉGben jelen lenni, mert volt EGYSÉGES SZÁNDÉK ÉS ERŐ a háttérben, amely ezt a jövőképet táplálta!!!

TEHÁT A SZÁNDÉKMEZŐ ERŐS VOLT ÉS TISZTA AZ INDULATTÓL - A MAGASABB TARTOMÁNYBAN - vedd 4d-nek, hiszen az itt tevékenykedők hatottak a +D valóság szintjére...


És ez óriási dolog.





Érted hogyan működik?
Mert tegnap láthattad, hogy működik.



kb 1500 ÖNTUDATOS EMBER gondolataival átminősítette azt a gyűlölködő, ÉNtudatos embersereget, és szándékmezejével átírta a "hadi állapot" forgatókönyvet.



Akkor mi lenne, ha minden áldott nap azt a szándékot táplálnánk, hogy a MAGok Én-tudati szintjükről ÖNtudati szintre emelkedve értékeljék a helyzetet, és a mezőből kiíródjon a minimálisra a gyűlöleti energia!

Ez rajtunk múlik.


Meg kell találni hozzá a teremtő SZÓT, és táplálni kel igaz szívvel, a szeretet erejével.

  • 2. feladat
    • Napi szinten táplálni azt a jövőképet, hogy a hatalmat a politikában jelenleg gyakorló személyek lelkét tölteni FÉNYnyel, és látni azt a képet, amint aljasságaik napvilágra kerülnek, és általa a regnáló hatalom elbukik, a pártrendszer, amely megosztó és nem szolgálja az emberek egységének és jólétének útját, kiíródik a rendszerből. 
    • Táplálni azt a jövőképet, hogy a folyamatos tüntetési szándékot képviselők szándékmezeje a szeretetet és a változtatást óhajtja
  • 3. feladat
    • Ez fizikai szintű cselekvést igényel, mégpedig haladéktalanul hogy a szándékmező átírásával párhuzamosan erősödjön a szívekben Szent Korona Őfelsége erejének jelenléte
    • Ez a feladat élő és keresi erre elhívást érző Magjait.
      Szent Korona Őfelsége értékrendjének minden családban szükséges élő ismeretté válnia.

      >> Itt elmesélek nektek egy történetet.
      Még 2014-ben volt, az országgyűlési választási időszakban.
      Akkoriban rengeteg feladat volt, folyamatosan úton voltunk mi is, sok más felébredt MAGhoz kapcsolódva végeztük tennivalóinkat.
      Egyik alkalommal (emlékszem, Budaörs közelében jártunk az autópályán) az egyik óriásplakáton megjelent Szent Korona Őfelsége.
      Fehér háttérrel, egyetlen szó nélkül csak Ő maga...
      (nem tényleesen, hanem számomra mutatta magát - hogyan is kellene cselekednünk)

      Kísérte is a tanítás:
    • Képtalálat a következÅ‘re: „Szent Korona egyenes kereszttel”
      (Tudom, hiszen ismerek olyat, aki lelkes meditáció szervező, ám Szent Korona Őfelsége létjogosultságát nem érzi, szerepét megtagadja.
      Ez sem jelent gondot, hiszen minden szeretet-fény általi tevékenység emeli a rezgéstartományt, amely hozzájárul a végleges cél eléréséhez: 
      Egy békés, szeretetteljes, bőségben létezés életformájának megteremtését itt a bolygónkon.
      Bár jelen felsorolást elsősorban a MAGlélek szintjén létezőknek nyújtom át, útmutatásként.)

      • Szent Korona Őfelségét egyenesen álló kereszttel szükséges megjeleníteni.
    • "Semmi másra nincsen szükség: 
      Mindenütt megjeleníteni Engem, hogy mindenki láthassa, és Én elvégzem a szívekben a reám bízott feladatot. Hazavezetem hozzánk Nemzetemet.
      Nektek - ha elköteleztétek Magotokat értékeim mellett - annyi tennivalótok van:
      Megjeleníteni minél több helyen, megismertetni értékrendemet mindenkivel - egyszerűen és közérthetően, (értsd: zanzásítva), hogy lássák embertársaitok: Van más alternatíva. Van hová visszatérni.
      Ti pedig, kik híven követitek és egyengetitek utamat: fogjatok össze, magotokon jelenítsétek meg képemet, szívetekben hordjatok, s váljatok igaz követemmé - terjesztve szívetek által is ennek hírét."

      Hát... ebben az összefogás rész és sok más is hiányzik... Ezért nehéz most a helyzet.
      De annak örüljünk ami van, és igyekezzünk legalább már most mindent kihozni a helyzetből, amit csak lehet.
    • Tehát, a 3. feladat fizikai szintű feladatai:
      Megjeleníteni minél több helyen Szent Korona Őfelségét.
      matricák, kitűzők, hűtőmágnesek, stb. kiragasztásával, osztásával, 
      a zanzásított anyag (ami szerintem van is készen valakinél, mert én kaptam belőle, csak a terjesztése valahogy nem jelentett senki számára motivációt) postaládákba juttatásával.


      Tudjuk, hogy sokan feudálisnak tekintik és a középkori szinten képzelik el ezt a rendszert, ezért negálják sokan.

      Ám ha a valódi gyökerekig lépünk vissza, a Habsburgok előtti időkig... 
      Ott kell keresni a lényeget. És az Aranybullánál.

      Azt is tudjuk, hogy a regnáló hatalom is erre igyekszik törekedni, nem kicsit önös céllal.

      Ám messze figyelmen kívül marad az a TÉNY:
      Nem önjelölt "királyocska", megalomán hatalmi elképzelésekkel, hűbérúri holdudvarral - a teremtés Terve.

      Szent Koronánk választja az arra a Teremtés által kiválasztott és érdemes Vezérlő Fejedelmet, akit a NÉP egyhangúlag elfogad.
      Nem szimpla királyság egy koronázott ágyúvasból öntött koronával, érdekből felkent fővel - amire készülni szükséges.

      Apostolkirályt érlel az Idő Szava...

      De ne menjünk ennyire előre.

      Sokan, sokféleképpen készítették már elő ennek az útját. 
      Köztük akadnak olyanok is, akik teljes Isteni Vezetettségben munkálkodnak. 
      Csak a követők EGYSÉGe hiányzik, bár erre több kezdeményezés is létrejött. 
    • Teremtsük, hogy ebben sikeres és erőteljes előrelépést képes tenni az erre a területre elindítottak közössége!

  • 4. feladat

  • 5. feladat
    • Az EGYSÉG zászlajának elkészítése és mind szélesebb körű használata.

      ( 2013.ban az EGYSÉG energiáinak megdolgozására, általam megismert legalább 4 embernél fizikai szinten megjelent egy szimbólum, részemre azzal az Égi Édesanyai útmutatással: "E jelben gyűjts EGYSÉGbe a Magyart!" )
Nem azért szükséges ezt használni, mert én azt mondom. 
Hanem mert ez az útmutatás... Szíveddel vizsgáld!





Ezeken felül szükséges megtámogatni energiával:
  • a Fiataljaink gyors beérését, hiszen a jövő feladataira fel kell nevelkedniük.
  • A döntéshozói helyzetben lévőket, hogy az IGAZSÁG megnyilvánulhasson.

Egyenlőre ennyit kell leírnom.
A többi még várhat a megfelelő mező megteremtéséig.



Mindenkinek össze kell fogódznia a közelében élő Féyny, és az egységes jövőkép fényében lekérni a csoportban megjelenő IGAZSÁGokat, és teremtési feladatokat!

Olyan mélyen elásott, és a folyamatok valós akadályát jelentő hazugságok kioldására szükséges figyelnünk, amelyek most fognak tudni, az EGYSÉG emelkedett energetikai szintjén, és fizikai valóságában (Fénymunkás körökben, a 4D szinten) felszínre kerülni, melyek a kis csoportok és az összekapcsolódott személyek közös munkája révén kerülhetnek a fizikai tudatosság szintjére.

A fizikai tudatosság szintjére emelve oldható ki teljesen, visszavonhatatlanul.


Olyan fontos és nagy TITKOK ezek, amelyek a fizikai valóság igazi erőterének meghatározó titkai.
  • Pl: Remete Szent Pál testének egyesítése miért fontos?
  • Kit is képvisel tulajdonképpen a Fekete Madonna, akinek energetikai maradványait féltve őrizték a Pálosaink... És amelynek említésére összerezzen JHVH népe...
  • Ki is képviselte a Krisztusi megváltó energiát?
    Mi Mani szerepe? És mi Jézusé?
És sok-sok titok kívánja magát felfedni, amely jelenlegi erőterünkben zavaros képet mutat, de nagyban hozzájárul a torz tudatmező fenntartásában, és amelyek feltárásához szükséges  összekapcsolódni.

Mindannyian egy-egy részletet hordozunk az Igazságból és ha - mint a csillagok - megfelelő embererek megfelelő időben egyszerrej jelen vannak, EGYSÉGbe állva vagyunk az IGAZSÁG MEGNYILVÁNULÁSÁNAK SZÁNDÉKÁVAL jelen, akkor az energia megnyilvánul...

Ezen titkok feltárására egy másik, korábbi felületet kell megnyitnom és használnom újra, a SZÍV SZÓL A SZÍVHEZ - avagy az Isteni Szeretet Egységének útján c. oldalt. 

(Ezeknek nem a bárka, hanem az EGYSÉG feladati erőtere szükséges, amely a Bárka számára jelent felhajtó erőt. Így kéri a Teremtés Terve, hát így teszem...)


Szakadatlan, napi szintű munkára van szükség, így szükséges a napirend részévé tenni a mindennapos kapcsolódást és teremtést!

Nem dőlhetünk hátra, mert egy hétvégére sikerült a folyamatot felemelni a megfelelő szintre!


Kérlek nézd meg ezt a videot!

https://www.youtube.com/watch?time_continue=41&v=uTrCQW96Cjg

Ha a világ távoli szeglete tudja - ki is a Magyar, mit is képvisel a Földön, mi miért nem hisszük el, és növünk fel hozzá?

A Világunk Nemzetei bíznak bennünk.

Ideje bízni Isteni Küldetésünkben és ÖnMAGunkban!



Őszinte szeretettel és tegnapi munkánkért elismeréssel:

Éva