Áldottak!
A minap beszélgetés, kisebb vita alakult ki a gyógyítás és annak ellenszolgáltatásért történő elvégzése témában.
Kéri Benső Vezetésem, Tenvalóm, hogy mindazt, ami összegezhető és útmutatásként szolgál, adjam közre ezen a felületen.
Nos, az én számomra már 2 évvel ezelőtt is olyan útmutatás érkezett (Isteni Tenvalóm részéről), hogy a gyógyítás adomány. És Isten adta képességért ellenszolgáltatást kérni hiba, terhet jelent a karmában.
Semmilyen kifogással nem élhetek ez ügyben.
Az anyagi ellenértékért szolgáltatni - ez nem a kristály földi energetika része, tudnom kell letenni, ha a szolgálatomat az Isten Tervének megfelelően kívánom végezni.
(Márpedig ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied, Uram...Mert vagy szolgálatra szerződtem, vagy minek születtem meg? Nem igaz?)
Ha a MAG lélek nem képes követni az Isteni Útmutatást, akkor mit kiabálunk hangosan a többikre ezen a planétán? A változás a Mag lelkek kezében van, és erre vagy megérik az egyén, vagy lebukik a 3. valóság további létköreibe. Ennyi a tétje, mindössze.
Ha már a spiritualitás mélységeibe tekintünk...
Én tartom magom ehhez, és bárhol fölmerül ez a kérdés, mindig elmondom. Természetesen nem tetszik sokaknak, akit ez érzékenyen érint. Nem megbántani akarok vele senkit, sem meggyőzni, sem ítélni. Mindössze kötelességem elmondani, és érthetően kifejteni.
Legyen vele tisztában mindenki:
Spirituális gyógyításban a pénz nem játszik... Akkor az már nem a spiritualitás, főként nem a szakralitás útja, hanem az anyagi lét síkja, és a fejlődés és Teremtés nem effelé halad.
A spiribizniszek kiválóan tudnak jövedelmezni.
Tudom azt is, hogy sokan jószándékból, nem üzleti szinten teszik mindezt, de mégis ellenszolgáltatás fejében.
Tudnunk kell készen állni már a szolgálatra, és a gondviselésre bízni a földi életünk dolgait, akár lemondani felesleges fogyasztási igényekről, amit a 3D valóságában reánk erőltetnek, és rendeltetésünk szerint léteznünk ebben a leszületésünkben.
Egészen más, és már nagyon jól érzékelhető a 4. denzitás erőtere, ahol ezek a dolgok egészen más alapokon nyugszanak.
Ha hozzá kívánunk járulni a Teremtés vonulatához, ami a fejlődés és emelkedés irányába mutat, akkor el kell hagynunk a 3D energetikai mintáit.
Ennyire egyszerű. Mert a szándékunk hiába jó, de cselekvésünk visszafelé hat a Teremtésben. És valljuk meg - ez méltatlan is vállalt feladatunkhoz.
Az egész annak a függvénye, mennyire az anyagi világ igényeiért dolgozunk. Ha a fogyasztói társadalom rendszerében gondolkodunk, akkor igényük van az anyagi bővelkedésre. Akkor viszont még nem érettünk meg a Teremtés magyari feladataira...
Elvárások nélkül adni... Nem várva semmit cserébe... Ez a szolgálat útja.
A fogorvosnál is fizetünk! - jelezték....
Nos.
Vélhetően van Isten adta tehetsége a fogorvosnak is. Pl kiváló a zenei hallása, vagy festéssel jeleníti az Isteni sugallatot. De a fogorvoslás a szakmája.
Az idő a teremtésben relatív.
Ha szakmával ötvözve használod az Isten adta erődet, az áthidaló megoldás az átmeneti időben. Ám ha csak az Isteni Energiák használatával gyógyítasz -és anyagi ellenszolgáltatást kérsz - karmikus terhet jelent.
Nem ezt vállalta a MAG népe...
Ez a mátrix energetikai rendszeren működés tünete.
Ha Istened útját járod, lépj eredet tengelyedbe, és észreveszed az energetikai különbséget, ésmegtalálod tevékenységed számára a Teremtésben kijelölt utat.
Az anyagi világ 3. mátrixának ideje lejárt.
Teljesen mindegy, elfogadjuk ezt a tényt vagy sem. A virág sem kérdezi meg, áraszthatja-e az illatát - ha annak van itt az ideje, megteszi, tőlünk függetlenül.
Mindezt tudomásul vesszük, vagy sem - mindenkinek egyéni döntése.
DE:
Az aratás idejét éljük...
És egy átlagos földön élő embernek elbukni a fel nem ismerések és fel nem vállalások okán kevésbé fájdalmas, mint a MAGnak bukni ugyanezen okból...
Nem mérlegelni kell: Felismerni, tengelybe állni és KIÁRADNI... Szolgálatunk szerint.
Szeretettel: Éva
Keresés ebben a blogban
2017. december 11., hétfő
2017. november 23., csütörtök
A Szolgálattevő - valahanyadik rész
Kedvesek!
Eljött az ideje, hogy elköszönjek egy időre - ismét.
Szavakba sem tudom foglalni, milyen különös érzés van bennem...
Nem kiábrándultság. Nem elgyengülés. Valami megfoghatatlan üresség. Mint mielőtt elindítottak az útra.
Üres vagyok, hogy teljes lényem az ÚJ befogadására alkalmassá váljon...
Üres vagyok, hogy teljes lényem az ÚJ befogadására alkalmassá váljon...
Mintha 2 világ között lebegnék... (És nem használtam aljzószert :) )
EGY hónapja vagyok itthon, a zarándoklat végétől.
Pénzkereső munkát a szolgálatért május óta nem végzek. (Ez önmagában hatalmas anyagi veszteség...)
Azt hiszem, amit tehettem, és amilyen áldozatot hozhattam, azt megtettem....
Az EGYSÉG és SZOLGÁLAT energiái, és Kárpátia - rendelkezésetekre állnak.
Hogy mit kezd vele és általa a MAG NÉPE- rajtatok múlik.
Haza térésem óta várok. Nem tudom, mire.
Az erőterek formálódnak, a lényem valamire érlelni kívánják, de nem tudom, készen állok-e rá. Mit szeretnének elérni?
Bár minden felemésztődik körülöttem, ami az anyagi világhoz köt, nem aggódom. Csak várok.
A maradék tartalékainkat teljesen felélve - várok...
Még van 2 heti tüzelő, még van 1 heti áram, pár napi élelem, és 8000 Ft...
Párom már 3. hete kinn megint messze, de ebből forrás csak december közepére lesz... Foggalmam sincs, mi lesz.
Munkavállalás nem támogatott, az utazás költségeit egyébként sem tudom és tudtam bekalkulálni. Minden lehetőség, ami kínálkozott, el is úszott, mielőtt realizálódhatott volna... Nem mehetek egyenlőre dolgozni.
Anyám a kórházban, és sem meglátogatni, sem felhívni nem tudom már.
Hihetetlen helyzet... De nem számít semmi, csak a KÜLDETÉS és FELADAT.
Sokszor felmerül bennem a kérdés:
Vajon volt, van értelme mindezt felvállalni?
Nem tudom, hogy vajon megérte/megéri mindezt?
Vajon megérettek a Magjaink annyira, hogy összefognak, és egymás eredményeit és munkáját megismerve végre egy irányba teremtenek?
Szerintetek?
Van értelme kitartani? Nem hátat fordítani a feladatoknak, és kivárni, hová vezetnek?
Nem tudom...
És mégis: valami miatt mély nyugalom van bennem.
Mert én bízom bennetek. És a gondviselésben. És Magomban is. A SZOLGÁLATomban.
Nem abban, hogy segítetek - nem ezért írok. Azt aki úgy érzi, megteszi. Nem ez a bejegyzésem célja.
Ez a helyzet veletek, vagy nélkületek, de úgyis megoldódik.
ÁM AMI FONTOS:
ÚJ TÉR és Új IDŐ.
ÚJ NAP és ÚJ FÖLD.
ÚJ EMBERISÉG.
MEGÚJULT MAGOK.
(Ezt a dalt mindig akkor kérik be, amikor valami nagyon tiszta energetika születni készül...)
Azért írok, mert meg sem tudom határozni azt a mély hitet, ami most a szívemben van... (És mert erre vezettek.)
Ami bennem van: mély nyugalom. És szeretet. Irántatok, és minden teremtmény iránt.
Bármi is lesz velünk (2 gyermekem és egy kutya, no meg önmagom), tudom, hogy a hitem nem inog meg.
És nem vitatkozom már a kialakult helyzet ellen.
Mindennek oka és célja van.
Kész vagyok mindennek alávetni magomat, hogy az emberiség szolgálatához szükséges próbákat végigéljem.
Valami különös energiák vesznek körül, amiket még nem éreztem ezidáig.
Már értem, miért kérik kizárólag a folyadék fogyasztását...
És nem csodálom, hogy napok óta kínoz a fejfájás, és csak alszom és alszom...
(Sohasem magamnak teremtettem... Arra nem vagyok kapacitálva.)
Mutatják, hogyan kell elkezdenünk az egységben teremtést...
Milyen konkrét szegmensek vannak.
A Hunok és a Mágusok feladatköreit, hiszen ez két különböző minőség és küldetésrendszer a magosok népének.
A Mágusok a Teremtő feladatokat végzik, a Hunok a HÁRMASSÁG egyensúlyát, a HARMONIÁT felügyelik. Szoros együttműködésben...
A Kárpátok Kelyheinek működésbe emelése...
Sokminden.
Ehhez egy egyetemleges alapiskolát létrehozni, minden területen jelentős tapasztalattal rendelkező, önmagát legyőzött mag alázatos, és minden emberi túlkapástól mentes MAGok hiteles tanításaival.
Közben folyamatos tudati teremtő munka a Föld átminősülésének támogatására, a megadott útmutatások szerint...
Az egész olyan, mint egy gyönyörű szimfónia, kiváló zenészekkel és karmesterrel...
Ám ebből vajon ki áll készen?
Csak a zenemű... A Szférákban.
Sem lehozva, sem karmester, sem zenekar...
Csak néhány populásris zenét jól játszó, kis csoportokban népszerű muzsikusok hada, tökéletes hangzavarban...
Ehhez kell ÚJ TÉR és ÚJ IDŐ.
És a SZER_ELEM.
Be kell fogadnom az ÚJ VILÁG reám bízott erőit.
Megérteni, feldolgozni, átadhatóvá érlelni, kiáraszthatóvá tenni...
Hogy el lehessen kezdeni a fizikai szintű feladatok elvégzését.
Ha valaki keresni szeretne, hogy készen áll megalakítani A ZENEKART - a bárka legénységét, az oldalon található email címen megteheti.
Aki segítséget szeretne nyújtani, megtalálja a módját.
Szeretlek Titeket.
Éva
2017. november 11., szombat
Zarándoklat a nemzetért - összefoglalás az egyéni utakhoz.
Kedvesek!
"Minden, ami FÉNY, Vagy már Fényként elindult, s bármely sötét erő, vagy ármány éri, az máris Fényként felülíródott, és mindent, mindig és mindenkor Yotengrit ereje védi!
Áldássá válik, SZER-ETETté, Igaz Magyar Fény Szentségévé.
Így vagyon mostmár örökkön örökké!!!
Minden ami a sötétségé volt, most már megváltoztathatatlanul a FÉNYÉ!"
(Feladataink egy részénél jelen volt az Ifjú Turul, aki a Teremtésben jelenleg elismerten, Fény Fejedelmének energetikáját képviselve volt hivatott a MAG ÚR NÉPÉNEK mindent visszaszerezni RÓMA és Itália területén lekötött erőiből.
Ez a fiatalember alázattal, és gyermekien tiszta lelkesedéssel végezte el az, amit az Ég reá bízott.
Ezt a " varázsigét", melyet általa küldött a Teremtés Háza, minden egyes feladat elvégzése után el kellett mondania, és Yoetngrit pecsétjével ellátnia. Bejegyzésem legelején, a kialakult folyamatok véfelmének megerősítésére kérték, hogy ezzel kezdjem azt.)
Égi vezetésem elérkezettnek tartja az időt, hogy kicsit összefoglaljam, milyen energetikai műveleteket végeztünk az úton, a Nemzetért tett zarándoklaton, majd a Nemzet zarándoklatán.
A Nemzetért tett zarándoklat során (ZARÁNDOKLAT A NEMZETÉRT) kb. 10000 km -t kellett bejárni, autóval és gyalogosan egyaránt.
Rendkívüli tapasztalatok és élmények sora jellemezte az utat.
Minden, még a technika is alá volt rendelve az Isteni Tervnek, s ha azt mondom, hogy a GPS pl Triest-Lenti útvonalnak Rijekát tűzte ki célul, csak az egyik példa arra, mennyire nem mi vezettük az autónkat...

Fejér megyében Szépanyánál kezdtünk, ahol az új kor kenyerét és a korszak irányvonalait a világmeditációs energetika alapjain meg lehetett teremteni.
Csodálatos hely, csodálatos ember, aki mindvégig helyet adott zarándoklatunk állomásai-egységei között, énmagom Szépanyának neveztem.
Mindaz, amit Ő hozzátett, és mindaz, aki még itthon és a nagyvilágban tette Isten adta dolgát, egyaránt hozzájárult a feladat teljesítésének sikeréhez. Áldás legyen rajtuk érte.
Itt zajlott, hogy JHVH a térből kiemeltetett.
Hívei már vezér nélkül, maguk emlékképeiből tudnak táplálkozni, tehát könnyemn megtörhető már erejük, ha EGYSÉGben teremtünk...
Ez kulcsfontosságú...
A zarándoklat ezen első szakaszán legelőször Bakonybél körzetében kellett dolgozni.
A NŐK megtisztulását, "szennyes fehérneműjének" Istenanyánk szeretete általi "kimosását" kellett legelőször elvégezni.
A jelen kor szennyével mocskolt NŐI MINŐSÉG megtisztulásával lehetőséget kellett teremtsünk az ISTAR (Duna) Istennői szegmens felszabadítására, Istenanyánk éltető nedve, az Őstudás és élet magvát hordozó forrás, az "ÉLET VIZE" kútjának újra aktiválására, a "fogságba ejtett" MÁRIA energiák felszabadítására. Valamint ez szolgáltatott alapot arra, hogy a SZER_ELEMének kiárasztása és kristály minőségének lehívása és kiárasztása megtörténhessen.
De ez volt a férfi és nő Fénykori kapcsolatának alapvetése.
Ez a folyamat még nem zárult le, de nagyon fontos lépések történtek benne, és hamarosan minden a helyére kerül, és érezni fogjuk áldásos hatását.

Ezzel egyidőben zajlott a folyamatban az István-Koppány "tengely" helyreállítása, amely egyben a Koronánk keresztjének dőlésszögében mutatkozott meg. Lehet, hogy ez így nem teljesen érthető, de energetikailag egy rendkívül bonyolult anomáliáról van szó, amely komoly torzulást okozott az eredeti Isteni Fény lehívásának rendszerében.
Mindezek mögött egy rendkívül érdekes, István és Géza fejedelem által ismertetett történet áll - a római kereszténység hazánkba telepítése által. A történetet a könyvben részletesen leírom majd.
Ízelítőnek annyit mondhatok - egészen más és messze a hétköznapi értelem szintjét maghaladó összeesküvés eredménye volt ez a római projekt, de számukra minden tervük alapja ez volt, hogy a MAG ÚR népének erejét és az ISTENI IGAZSÁG ÉS REND őrzőinek hatalmát megdöntsék.
A tengelybeállás megerősítésének aktusa az volt, hogy István a Szent Koronát átadta Koppány részére, jelezve, hogy a torz energiát orvosolják. Koppány immár a FÉNY TÁLTOSA eredeti minőségében áll jelen helyzetben segítségünkre.
Az elkövetkezendőkben hathatós segítségére lesz a fizikai szinten dolgozóknak.
A MAG TENGELYE immár egyenes, és nem kibillenthető, Csak rá kell érezni és beleállni a feladatba.

A feladatok elvégzésének eredménye lett tehát e tengelynek egyenesbe állása, és ennek véglegesítése, hogy Szent Koronánk megfelelően tudja támogatni a jelen kor MAGOSAINAK folyamatban lévő munkáit, vele együtt Feri zarándoklatának is megfelelő alapja lehessen.
Míg Feri úton volt, addig nekünk Nekünk fel kellett fejteni a judeokereszténység meggyökereztetésének mikéntjét a valós történések szerint, és minden bekötési pontot kioldani és átírni, hogy számára a puttonyba tehessük, hogy mire eléri célját, átadhassa az a célszemélynek.
Minderről Őmaga nem tudott, mi útja alatt nem kommunikáltunk.
(Folyamatos energetikai kapcsolatunk súlyát jelzi, hogy amikor augusztus 20.-a után átlépte a szlovén határt, és megingott a biztonságos erőtere, jelezték nekem: Olyan éberen és tisztán kezeljem a feladatot, és legyek nagyon figyelmes, hogy mindent megtaláljunk, hogy az Ő testi épsége is függ attól, hogyan és mit csinálunk.)
Amikor mindezekkel elkészültünk, a Noé által épített Bárkát, magát Kárpátiát, az eddig használt programoktól mentesíteni kellett, és át kellett írni Az Írott Kő immár átírott kővé vált...
Ehgy hosszab folyamat révén végül teljesen új enegretikai rendszere lett a Kárpátiának, s vele együtt a Földünknek.
A világmeditációs energiák ekkor is nagyban segítették munkánk eredményességét, és immár nem is tudják megcsapolni a közös teremtések erejét!
A Kárpátiát övező piramisok rendszere is fel lett erre az új energetikára hangolva.
Menet közben a Krisztust a keresztről levenni, és minden lépés egy-egy impulzus volt a MAGokat érlelő energiák kelléktárában - folyamatosan...
A Vértesben a MAGYARI FÉNYKÜLDÖTTEK vértjét alkottuk meg erőtérben, amelyet később Ifjú Turul meg is osztott Szépanya képe alapján.
Felvidéki munkák során komoly stabilitást adtunk az új rendszernek, menet közben még pár társunkkal az eredetpárok egyesítése zajlott, a Mátrai feladat alkalmával sikerült a bárkát készre megalkotni, ugyanakkor a Mária kegyhelyi energiákat megtisztítani a hívek ájtatoskodó, álszenteskedő szennyétől, - mert sajnos nagyon sok talmi fohász, meg nem élt, képmutató ima hangzik el és telepszik rá az erőterekre - s az energiák immár "dugulás mentesen" haladnak a kegyhelyeken, tiszta rendszeren.
A Börzsöny is elárulta a maga történetét, és a Pogányváron egy fehér szarvas várt, s átadta a Fény Fejedelme számára az Örökség Kövét... Sokat dolgozott az a kövecske nagyon. Rómában mutatta az utat, mit hol találunk...
Ugyanezen a napon MAAT_RA Istennői aspektusa Égi Anyánknak képes lett - közös túránk eredményeképpen - egy olyan tiszta, eddig nem tapasztalt energiaminőséget megteremteni, amit az Istenszülő Mária világra hozott - a már megtisztult rendszerével - amely a csillagállásokban zajló kiáradáshoz és a Somlyó hegyi születéshez szolgáltatta az alapot.
Ekkor zajlott a SÁR_KÁN energiák teljes felszabadítása.
Ezután Római utunk következett, ahová 7-en mentünk, 2 autóval.
Hát... Itt aztán volt mit csinálni. De erről bővebben nem írhatok egyenlőre.
Csak annyit tudok mondani: Feri visszavitte, ami az övék, Ifjú Turul hazahozta, ami a Magyari népeké. A Pápa ha fogadta volna Őt, az az Ő győzelmüket jelentette volna. De igy nem tudták "érdemben" fogadni.
Annyit tudni érdemes: EGY MAGYARORSZÁG EGY MENYORSZÁG. Sokat segített Cipő ezzel az albummal.
Ferivel sikerült találkozni, sofőrjeink legalább segítségével ágyban tölthették az éjjelt.
Ennek is van még sok részlete, de azokat egyenlőre nem tehetem közzé.
Az emelkedéshez szükséges kapcsolódások megtörténtek a Galaktikus Föderáció Flottájával, indulásra készre dolgozták Lipicán az éppen kettesfogathajtó VBn jelenlévő magyarok, akik áldást kértek tőlünk a versenyre, és a szeretet egységének zászlaját átadva nekik, e jelben egy nagyon komoly potenciált jelentő szerkezetet hoztak működésbe.
Itt Pálos energetikai feladat is adódott.
( Úgy sajnálom, hogy képet nem tudok feltenni... odalett a telefonommal együtt az ezeréves határesetnél... :) )
3 nap az autóban, 3500 km... és 93 %-os teljesítettség - ezzel indultunk haza.
Hazafelé úton rendkívül rossz érzés fogott el...
Nagyon sokfelé meg kellett állni még, az Örökséget összeszedni, még a Pó folyóhoz is el kellett menni.
De amikor az itáliai hegyeken haladtunk át, mintha egy rendkívül veszélyes szakasza zajlott az erők transzformációjának.
Úgy éreztem, talán most van itt mindennek a vége... Mintha hullámzott volna a tér körülöttünk, és olyan nagyon különös volt az egész érzetre is, látszatra is. Mintha valami nagyon határeseten lett volna - vég ennek e létezésnek, vagy nem.
Amikor útnak indultam is, szeptember 20-ig láttam az utat, utána nem. Mintha nem lett volna kész terv.
Pedig valójában arról volt szó:
Ha nem járunk sikerrel, mi ott, Feri az úton, és Ti, akik itthonról segítettetek és dolgoztatok, - akkor nem lett volna tovább ezen a Földön létezés...
A Nibiru már elhaladt, és a mögötte megbúvó kis üstökös nem érintette a Föld pályáját...
De azért Fiuméban még várt ránk egy kis meglepetés, a Yaldebaot nevű létező részéről, aki végül szintén hazatérhetett, és - bár csaknem odalett minden, amit addig tettünk -, és erőtere szintén fej nélkül maradt.
Több Aranykort is megélt már ez a Föld.
De nincs több esélyünk. Vagy sikerül ez a mostani, vagy odalesz minden - ez volt a tét. És ez még most is a Tét.
Mert a martalócok még tevékenykednek...
És a FÖLD egy rendkívül fontos létesítmény a Világmindenségben...
Lehet, hogy ilyesztő, amit mondok, de valóban rajtunk, jelen kor magyarjain múlik minden. A FÖLD sorsa, és világok sorsa.
És mi, MAGOSOK nem karma és egyéb emberi dolgok miatt jöttünk ide.
Mi nem emberek vagyunk. MAGok. Isten Teremtő jobbkezei.
És mindannyian, akik MAG lélekkel élünk, feladatot vállaltunk ebben a monumentális vállalkozásban.
Igen, vannak, akik nem MAGok, hiába beszélik a magyart, vagy magyar az anyanyelvük.
Olyanok is vannak a felébredettek között is, akik az emberi létformában létező magyar nyelven beszélők. Nekik a feladatuk a meditáció, a bőségteremtés, a szabad akarat törvénye... és minden, ami a tanulásukhoz szükséges.
Nekünk vállalt kötelességünk van: a HARMONIA visszaállítása a Földön.
És ebben nem mi határozzuk meg, mit és mikor, és hogyan, és kivel, mennyire jár sok vesződséggel, milyen kényelmetlen, mennyi kiadást jelent a családomnak. Ezek emberi dolgok.
Ha erre vágyunk, és ennek könnyebbségéhez ragaszkodunk, és megmagyarázzuk magunknak, hogy ez így van és így van jól - lehet. De az emberré válik, MAGságát letéve.
Isten, Haza, Család.
Megigazult, letisztult éntelenség, alázat, Isteni Akarat és rendeltetés követése.
A MAGnak ez a sorrend, és a tengely.
Mert a családunk is Isten Gyermekei. És a mi hitünk kell, hogy olyan legyen, hogy nem kételkedik a gondviselésben. Nekünk az életünket példává kell tenni előttük, mit jelent MAGnak lenni:
Nem a megalkuvást, a kifogáskeresést, a megmagyarázást... El tudnátok ti Atilla királyunkat ilyen "megfogom a könnyebb végét, és majd úgy haladok, ahogy én akarok"mentalitással? Egy Cataluumi csatát? Árpád vVezérlő Fejedelmünknek egy Pozsonyi csatát - ahol tudta, ha az elvész, minden elvész...
Vagy csak az ősöket tiszteljük? Nem azt, amit Ők tiszteltek?
Csak majmoljuk őket, és jókat bohóckodunk és feszítünk a magyaros rendezvényeken, vagy készek is vagyunk éppúgy kiállni és felállni, alázattal és odaadással, kétségek nélkül hinni és kinyitni szívünket a visszatért Krisztus előtt, - mert visszatért, és várja, hogy szívetekbe fogadjátok, hogy átjussatok a tű fokán, a nagyon de nagyon keskeny úton- és felszállni legénységnek arra a bárkára?
De ha csak egy hajókirándulásra vágyunk, akkor inkább bújjunk el, ne is nézzünk arra, nem hogy felszálljunk, mert csak igaz és megbízható legénységre van szükség!
És EGYSÉGRE azon a fedélzeten!
No, erről szólt a Nemzet zarándoklata.
Hogy legyen jövő. Legyen ma.
És mindez kb egy maréknyi ember megfelelő egységében... Sokan dolgoztunk, de nem EGYSÉGBEN. Egységben, egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal, egy szilárd hittel és tisztasággal, egyszerre dobbanó szívvel, egy ritmusban lélegezve - ez az EGY-S-ÉG.
Hm?
Akkor mi lenne, ha mondjuk aki fényküldöttnek érzi magát, tökéletes EGYSÉGben állna?
Hová juthatnánk?
Szövetségben az Istennel, a FÉNNYEL, aki diktálja az irányt, a tempót, a lélegzetvételt, a szívdobbanást, mert a benned munkálkodó Körosztos, a Krisztus Igaz Fénye, az EGY Szikrája dolgozik lényedben!
Alkuk nélkül. Megmagyarázás nélkül. Megfogod a társaid kezét, EGYként befelé figyeltek, mindenki az általa, megigazult és felajánlott tiszta szívének szűrőjén érkezett részletét hozzáteszi az EGÉSZhez és így cselekedtek!
Nem százfelé evezve azt az egy hajót, hogy nem képes haladni semerre...
És ugye a november az nagyon rázósnak ígérkezik fizikai szinten.
Lehet, hogy nem itt, de akár itt is lehet.
Ám mi minden létezőért felelősséget vállalva érkeztünk.
Vajon képesek vagyunk tengelyünkbe állni, összefogni, és végre egy mozdulattal lesöpörni a sötét martalócainak mesterkedéseit még mielőtt ezrek - vagy tán mégtöbben vesznek oda?
Ezek a nagy kérdések, amiket kivétel nélkül mindenkinem mérlegre kell tenni, leplezetlenül önmagában...
Úgyhogy munkára, Kedvesek!
Teremtsünk végre egy édeni világot!
Azt hiszem, éppen eleget szenvedett már minden ember és MAG ahhoz, hogy végre az Élet Tiszta Vize kerüljön a pohárba!
A Nemzet zarándoklatát egy másik fejezetben írom meg.
De ahhoz, hogy a munkát fel tudjátok venni, mindezeket le kellett írnom.
A regény izgalmas lesz.
Mert nagyon sok tanítás is volt az útban, amit át kell adnom Nektek.
Egyfolytában azt mondják, jelezzem: Ha valaki szeretne személyes konzultációt, vagy úgy érzi, tudok neki, vagy közösségének valamit átadni, jelentkezzen, és vállalnom szükséges a lehetőséget megadni.
Jó. Akkor az privátban az egiedesanya@gmail.com címre írjon, és egyeztetünk, hogyan és miként tudom azt megtenni.
Hamarosan jövök a folytatással.
Öleléssel: Éva

2017. november 9., csütörtök
Ringasd öledben a Földet
Kedvesek!
Valami üzenet érkezik. Fontos, úgy érzem.
Lássuk...
Mágusok földjén szent kelyhek nyílnak.
Csodák, s SZERelmek belőlük áradnak.
Árpádok hegyein Grál kelyhe éled,
Magnak gyermekei éltetik e képet.
KÉPzeld el, Magod vagy e kútnak forrása!
Érezd, hogy a szíved megnyílik tudásra!
Szívednek rózsája táplálja e kutat,
Kútnak áradása mutatja az utat!
Mágusok gyermeki! Földünk Téged kérlel:
Hatalmas erővel töltsd fel most, Fényeddel!
Enyészet havában az Ármánnak terhe
utolsó erejét ellene veti be!
Utolsókat rúgja sötétnek világa,
S hogy összeroppanjon, induljon a bárka!
Ti vagytok legénység Istenünk hajóján!
EGYként, tiszta szívvel induljatok útján!
Enyészet havának delelő idején
A SÁR_KÁN elindul, a hadaknak elején.
Kistályfényű Madár Somlyónak Nyergében
Vezeti a MAGot aranyló köntösben.
EGY szent lélegzettel kell már lélegeznünk,
Lélegzetünk EGYként segít felrepülnünk!
Istenanyánk, Sólyomasszony, s a felébredt Oroszlán
Sarja kelt életre ott, fenn a Somlyónál.
Kristályfényű Griffként jött el e világra
Körosztos Szent Gyermek Fénykori képmása!
Kristáytiszta Földet megszületni hívja,
S hogy Armannak szennyét végképpen lemossa.
S hogy Ő e Földön megnyilvánulhasson,
S az új világba utat mutathasson,
Megigazult Magok fogadásra készen,
Szívükbe kell hívják, szívükbe egészen.
SZER-ELEM Fényében fürödnie kell már,
SZER-ELEM Tüzében tisztulni kell immár!
SZER-ELEMnek kell átmosni a Földet,
SZER-ELEMmel kell tölteni a szívet!
Mindent átható, ÉGI SZER-ELEMmel!
Gyermeki mosollyal, odaadó hittel!
Minden létezőért, túláradó Fénnyel,
Őszinte, szíveket olvasztó reménnyel!
Kér minket Főldanyánk, Istenünk, Örök Fény:
Napjainkat eztánt töltsük ebben, önként!
Szánjuk e szent MOSTot eme küldetésre,
s szívünket egyszersmind emeljük a FÉNYbe!
Éljük meg: e Szent Erő eltölti szívünket,
MAGosok Krisztusát, eljövendt Szent Griffet,
S kristálytiszta Fényét lényünkbe fogadva,
Tekintsünk kiáradt Boldogasszonyunkra!
OLT_ALMA hogy ekként gyarapodjon bennünk,
SZER-elme tüzében megtermékenyüljünk!
Olt-alma, magjai termővé érjenek,
S legyenek e Földön lámpást tartó kezek!
Fogadjuk MAGunkba a visszatért Krisztust,
Önmagunk meghajtva, csöndesen álljunk most
elé, buzgó hittel, fejünk leeresztve,
Térjünk meg szívébe, igaz Kegyelembe.
Mert aki eljött, ott a Somyló hegyén,
Magvető havának huszadik estéjén,
Ő volt az. Krisztusnak Kristályföldi Lénye.
Őt hívta világra Sólyomasszony Fénye...
Nem tudta azt senki, ki volt az újszülött...
Nem tudta azt az sem, ki bábaként működött.
EGY Istenünknek volt az csodás titka.
Melyet most megosztott, e titkot elmondja.
Mit a próféciák egykoron megírtak,
Ott a Somyló hegyén ím valóra váltak.
S hogy az Isteni Gyermek világa eljöjjön,
Igaz Magyar Szívek otthonná kell nőjön!
Készíts ünneplőbe megigazult lelked!
Ím a Csoda immár megszületik! Benned!
Szívednek udvara ha már igaz, s tiszta,
Boldogasszony minden szennyedet lemosta,
Teljes hittel kész vagy ÚJ Világba lépni,
Kristálytiszta Földön alázattal élni,
Szívedbe ekként befogadni Krisztust -
Istenemberré válsz, Istenemberré, MOST!
Magosoknak eme megtisztult csoportja
immár felszállhat az induló hajóra.
Mani Gyöngyéneke szívedbe van írva!
Földünknek sorsa kezedre van bízva!
Armannak ereje utolsó dühében
vagdalkózni készül enyészet delében.
Szíved ünneplőben, Tiszta Fényben állva
képes végső csapást mérni szándékába!
Megigazult szívvel, Krisztusfényben állva
Vár minket Földanya enyészet havába!
Megigazult Magok Teremtő Képei
Lesz Arman ellen hatékony fegyveri.
Minden esti órán, éj nyugalma előtt,
Teremtse a MAGYAR a boldog jövendőt!
Miként ér majd véget enyészetnek hava,
Terajtad is múlik, EGY Istennek Magja!
2017.11.09.
Lejegyezte Éva
Azt hiszem, ennél fontosabb dolgot az életben nem írtam le...
Számomra is teljesen meglepő, és... Tudtam, hogy valami nagy dolog történt ott, Csíksomlyóban, október 20.-án.
Egy teljesen megfoghatatlan dolog zajlott.
Utunk során volt egy helyszín, ahol egy nagyon-nagyon féltve őrzött tojást kellet elhozni a szívembe helyezve...
És ott, Somlyó hegyén, a sötétben, teljesen egy módosult tudati állapotban voltam.
Tárasaim félkörben álltak előttem, nekem a pódiumon kellett állnom.
És egyszerre mintha hihetetlen magasságban, egy hatalmas madár lettem volna, fentről láttam az egész helyszínt. A sötétben pislákoló gyertya fényét, és az 5 embert, aki a színpadon állt...
Majd különös mozdulatok kíséretében ki kellett engednem szívemből a féltve őrzött tojást.
Mint mindig, a nagy energiák esetében, Havasi Krisztus Trilógiája volt az alapvető segítség. Már előtte is a Gyimesi Hágón, a SZER-ELEM
befogadásánál/kiárasztásánál. Ott, 19.-én kezdődött ez, közvetlenül a születés...
Aztán jött a Gyimes: Kézfogás című dala
Végül a Hálaadó körmenet
És különös mozdulatok egész sora.
A Hatalmas Fiastyúk-Kristállyal és a FÉNY-nyel a középpontban...
Aztán éreztem, hogy valami megszületett a kezeim között...
Amíg a kért zenét ismét bekapcsolta a Drága Laci, addig ott volt a kezeim alatt... Éreztem, ahogyan lélegzik. Még a kezeim követték is a mellkasának emelkedését... Nagyon szürrealisztikus volt az egész.
És felemelkedett.
Nem értettem, mi történt. Valami annyira tiszta és számomra addig ismeretlen energia jelent meg általa a Térben, amit nem tudtam hová tenni.
Még másnap reggel is csak kérdeztem magamban, az EGY Istenemtől:
- Biztos, hogy amiért útra keltünk készen van?
- Nyugodj megy, leányom! Készen van. - válaszolta.
Akkor este Nagyboldogasszonyunk is annyit mondott - MEGCSINÁLTÁTOK!
És végtelen boldog és megkönnyebbült voltam.
Megöleltem drága kísérőmet, és társaimat, és csak sírtam...
Másnap reggel egy hatalmas méretű szárnyas lény volt érzékelhető a helyszínen. Kristályosan áttetsző, nem sárkány, nem is igazán madár, de karmai is voltak, meg lába, és csak ahogyan a napfény rávilágított, akkor volt látható aranyló sziluettje - nem tudtam meghatározni, mi is az.
Csak az éreztem, hogy valami végtelen tiszta és hogy hozzá még fel kell nőnöm, hogy igazán tisztán láthassam, oly fenséges erő volt.
A Somlyó nyerge előtt a közeli Pogányvárhoz kellett elmennünk, Táltosaink hagyatékáért.
Akkor este nem, csak amikor igyekeztem utána "visszanézni" az egészet, pár nap múlva, akkor láttam, ahogyan minden Ősi Erőt képviselő szellemi létezők egész hada volt jelen a Somlyó nyergében.
Kb, egy hete a facen tettem ki a képét - rájöttem, vagyis elmondták, hogy GRIFF volt, ami megszületett.
S hogy mi is a Griff?
A griff biológiailag két állatból van összetéve: egy ragadozó madárból és az oroszlánból.
A griffekről Európa a Kr.előtti V. században Hérodotosztól szerzett tudomást, feltehető, hogy Hérodotosz Ariszteásztól vette ismereteit.
Ezen híradások szerint "a griffek a belső-ázsiai szkíták földjén (?) túl eső hegyekben őrizték az aranyat".
A későbbiekben Ktésziász, Aiszkülosz és Aelian is írnak a kínai krónikák "szárnyas tigriseiről". Ott találjuk a "szárnyas tigris" ábrázolását az altaji szkíta leleteken, a hunok, a szkíták és az avarok fémjein és textiljein, a magyar királyi jogaron, a koronázási palást szélén, az Árpád-kori magyar pénzeken.
A török és perzsa emberek a griffet - a szimurgot - és a többi "összetett állatot" sohasem tartották valódi lényeknek, mert tudták, hogy ezek a fejedelmek és a királyok jelképei, jelvényei.
Valamilyen "tévedés" folytán Kézai Simon is krónikájában a griffek lakhelyét a "szkíták földjére" teszi. A középkori irodalomban a griff "szörnyként" ( mim másként a középkorban...) jelenik meg, ugyanakkor a belső-ázsiai állattartó népek griffje jóságos, bölcs és segítőkész.
Az ordoszi bronzok és más hsziungu ábrázolásokon gyakori a szarvasra lecsapó griff, de ugyanez jelenik meg a nagyszentmiklósi 2. számú korsón.
László Gyula írja, hogy "szinte úgy hat Nagyszentmiklós, mintha a Kínától a Kárpát-medencéig terjedő eurázsiai műveltség és művészet időtlen jelképe lenne".
Kézai Simon így ír a griffről: "Ama pusztaság hegyeiben (Szittyaország) kristály található, és a griffek fészkelnek ott és ott költik ki fiókáikat a legisfalk madarak, melyeket magyarul kerecsennek hívnak".
Megjelenik a griff a magyar népművészetben.
Az egyik változatban fokozatosan követhető a ragadozó madár ábrázolásától a füles madáron, a griffen, az oroszlángriffen keresztül az oroszlánig.
A másik változatban főisten ábrázolásaként, fejedelmi nemzethősként és táltosként ábrázolják.
A Fehérlófia mesébe megjelenik a griff, a "nagymadár", amely oltalmazza a hőst.
Ez a madár igen nagy, hegytetőn vagy óriás fa tetején fészkel, a sárkány ellensége, akitől a hős a griff fiókáit megvédi és ezért elnyeri a griff háláját.
A griffmadár a magyar mondavilágban egy nagy, csodás oltalmazó lény, amely alakja a mesékben és fejedelmi mondákban távoli eredetet mutat. A belső-ázsiai török népek meséiben és mondáiban a szimurg, smaragd anka vagy zülülő madár néven szerepel.
Nos, most megkaptuk a választ, kit is képvisel ez az ott megszületett energia...
És meg vagyok hatva.
Hatalmas dolgot kérnek tőlünk itt a versben.
Kedvesek!
Kérlek Titeket odaadó és őszinte szeretettel:
Olvassátok végig a sorokat, és tegyétek meg, amit szívetekben éreztek, hogy meg kell tennetek, hogy megtisztult, és minden felesleges ragaszkodástól és negatív erőtől mentesen, teljes, igaz MAGYARI FÉNYETEKBEN szállhassatok a világot kivezető "hajóra".
Nehéz hónap 20 nap vár még reánk, és a FÖLD népességére.
És mi vagyunk cselekvésre szólítva.
Hát ne habozzunk.
Mi tehetünk érte. Mi felelünk érte...
Őszinte és el nem múló szeretettel:

A griff hatalmas kincs, a gazdagság őrzőjeként is ismert volt.
Az ókorban a griff az isteni hatalmat jelképezte, és egyben az istenvilág védelmezőjének tekintették. Néhányan úgy gondolják, a griff kapcsolatba hozható a kerubokkal is.
Az egyik legnépszerűbb mesebeli lény, ábrázolásaival a mai napig találkozhatunk. A griff visszaköszön a festményekről, szobrokról, regényekből, és a mesebeli lények közül a legnépszerűbb heraldikai alakká vált a középkorban.
A griff alakja megjelenik magyar népmesékben is.
A Fehérlófia-mesék hőse az alvilágból, ahol feladatát – a sárkányok legyőzését és a királylányok kiszabadítását – elvégezte, egy griff hátán utazik a felső világba.
„Az út során saját combja húsával kénytelen etetni a griffet, hogy annak legyen ereje fölrepülni vele az alvilágból” -írja Jankovics Marcell.
Nos, most megkaptuk a választ, kit is képvisel ez az ott megszületett energia...
És meg vagyok hatva.
Hatalmas dolgot kérnek tőlünk itt a versben.
Kedvesek!
Kérlek Titeket odaadó és őszinte szeretettel:
Olvassátok végig a sorokat, és tegyétek meg, amit szívetekben éreztek, hogy meg kell tennetek, hogy megtisztult, és minden felesleges ragaszkodástól és negatív erőtől mentesen, teljes, igaz MAGYARI FÉNYETEKBEN szállhassatok a világot kivezető "hajóra".
Nehéz hónap 20 nap vár még reánk, és a FÖLD népességére.
És mi vagyunk cselekvésre szólítva.
Hát ne habozzunk.
Mi tehetünk érte. Mi felelünk érte...
Őszinte és el nem múló szeretettel:
Éva
2017. október 22., vasárnap
TÚL A FELADATON - bővített
A SZER Kiárasztása alatti erőteret ez a zene szolgálta.
Rendkívül kifejező volt, és éppen ide készült...
Nem ismertem ezt megelőzően
Kedvesek!
Tegnap este hazaértem, hazaértünk.
Társam, Atilla éjjel 3-ra ért Somogyországba. Engem fél 9 körül adott át családomnak.
Ahogyan Égi Édesanyánk is elmondta, én magom is elmondom Neki:
Nincs szó, mellyel kifejezhetem hálámat, hogy az 1300 km helyett végigvitt a csaknem 12000 km-en, és bizalma és elkötelezettsége töretlenül mellettem állt és támogatott.
Köszönöm Neked! Tiszta szívemből.
Sajnálatos, hogy nem tudtam jelentkezni, de a telefonom komolyan "SZ...ba" került.
Az ezeréves határ tábori illemhelyében... De így alkalmunk volt egy végtelen kedves csángó családdal megismerkedni, aki segítségünkre volt szorult helyzetünkben. Nyitott szívek és kíváncsi tekintetek fogtak közre otthonukban, amikor végre megérkeztek megviselt kommunikációs eszközömmel.
Nos.
Amiért engem útnak indítottak augusztusban, azt elvégeztem - bár nagyon komoly ellenhatásoknak voltunk kitéve, és minden hatás mögött az Ármány bújt meg, tudtak róla közvetítői vagy sem.
Áldott Párom, szeretett férjem, aki energetikai védelmünket biztosította, csaknem belerokkant a támadások erejébe...
Épp ezért mindenkivel megszakítottam a kontaktust, akitől számomra nem a benső vezettetésemmel összhangban érkezett impulzus.
S hogy most hogyan érzem magomat?
Valahogy így.
Égi Édesanyánk védelme kísért végig, és OLT- almát az Aradi, Ada-Kalehi, energetikai rendezést követően Arad-Máriaradna-Ópálos-Vaskapu Hágó területén előkészíthettük kiáradásra.
Istar és Mária erőtere immár teljesen szabad, a Mária erővonalak teljesen tiszta, az új minőségekkel átírt rendszerben, zavartalanul működnek.
AZ ISTENNŐI ENERGIÁK URALJÁK A FÖLD ENERGETIKÁJÁNAK ALAPJÁT, sokezer éves megkötések után.
A Nagyboldogasszonyunk, Ukko energiái immár teljes kiáradásban írják át a szíveket.
Gönüz segítette útját végigvinni.
A negatív kötelékek a Föld erőteréből ki vannak oldva és,
Új, kristályminőségekkel van átírva a Földünk energia hálózata.
Olyan finom és eddig ismeretlen energiaminőségek hatják át Földünket, amellyel ezidáig nem volt alkalmunk találkozni.
A Kárpát Haza olyan energetikai rendszer, melyet Noé hagyott hátra, ha elborít a gyűlöletnek árja, kivezessük a vaskor süllyedő strukturájából visszamaradottakat.
Azokat, akik készek a hajó energetikai rendszeréhez igazodva létezni...
Minden, ami a Magyaroké, a Mágus népé volt, visszaszereztetett, csak nyitva kell és készen kell állni befogadására, hogy dolgozhasson általunk.
Ehhez a feladatvégzéshez kérik az a megigazulást, amelyet korábban már sokszor leírtam.
Enélkül az új energiákkal dolgozni nem tud senki. Csak emlékképeiből táplálkozva tesz valamit, aminek igazán hatása már nem lesz.
Érkezésünk előtt napokkal belevésődött egy jel a tudatomba...
Október 19.-én este már 5 főre bővült helyszíni csapatunk, de tudom, hogy sokan voltatok még velünk lélekben is.
Somyló hegyére indulásunk előtt Bogát táltosunk által előkészített energiákat meghívva megtaláluk a helyet, ahová érkeznünk kellett, ahol a szívembe égetett JEL mindenhonnan visszaköszönt, hová csak néztem.
S ez a kép fogadott:
Égi Anyánk várt azon a helyen, készítve a gyürkés fehér cipót, amellyel táplálni kívánja a Föld létezőit.
Ezt követően indultunk el Somlyóba.
Ahogyan jelezték, alkonyatra értünk oda...
Sötétében végeztük el a SZERT.
Az Igazság és Egy-etemes SZER.ELEM tüze már fenn lobog a Sólyom hegy nyergében.
És innentől
"Minden, ami FÉNY, Vagy már Fényként elindult, s bármely sötét erő, vagy ármány éri, az máris Fényként felülíródott, ésmindent, mindig és mindenkor Yotengrit ereje védi!
Áldássá válik, SZER-ETETté, Igaz Magyar Fény Szentségévé.
Így vagyon mostmár örökkön örökké!!!
Minden ami a sötétségé volt, mostmár megváltoztathatatlanul a FÉNYÉ!"
(Ezt kérték, hogy leírjam, Peti!)
És megkönnyebbült sírásban végződött, amikor Égi Anyánk elmondta: Megcsináltátok!
Nem tudom, volt-e valaki napközben a nyeregben, de ha odaért, elvégezte dolgát, hogy sikerrel járhattunk!
A Hajót, KÁRPÁTIA BÁRKÁJÁT fölnevelt Kedveseim délelőtt már vízre tették, nekünk annyi dolgunk maradt, hogy Égi Édesanyánk által kért módon elindítsuk.
Az Irányt Ő mutatja, s a szelet is adja hozzá...
2 hónap nagyon összetett munkája ért véget, amit hamarosan kézben olvashattok, hiszen kérik, hogy írjam meg számotokra egy regényben, aminek igyekszem eleget tenni.
Köszönöm mindenkinek a hozzájárulást, szeretetet és támogatást, aki mindezt igaz szívvel tette.
Ne feledjétek!
Az új erőtérben új benső megigazulásra van szükség.
Enélkül már amit tesztek, nem tesz hozzá a dolgokhoz. Csak Önmagod becsapása, ha az elengedés és a Hazatérés Himnuszának valósága nélkül, félkészen cselekszel, és azt eredményként könyveled el.
Új idők jönnek.
Új, megigazult emberekre van szükség. Ebben kell cselekedni.
Szeretettel ölelek mindenkit, aki ebben már benne áll!
Őszinte és igaz SZER Elemmel:
Éva
2017. október 13., péntek
Október 20-ra várva...
Kedvesek!
Kértem Égi Édesanyánkat, mondja el nekem, mire számítsak, mi lesz ott Csíksomlyón?
Kell nekem ott valamivel előkészülnöm?
Hogy miért kérte, hogy írjam le, hogy minden tengelyébe állt MAGot odavár? És ha eljönnek a hívó szóra, és semmilyen rendezvényt nem szervezek oda? Mit fognak majd szólni az emberek?
Azt feleli erre:
"Leányom!
Én hívtam Őket oda. Nem Éva. Nem a Te földi személyed.
Magomhoz kívánom ölelni mindazokat, akik szívében e hívó szó vágyat ébreszt az indulásra.
Mindaz, amivel én várlak Titeket, Gyermekeim, Éva számára nem ismert.
Nem programot hirdetek nektek, ahogyan világotokban szokás.
Mindössze ennyi a célja:
Csak TE és Istenanyai Szerelmetes szerelmemért?
Megélni a kiáradásomnak pillanatát, melyet évezredek óta fojtanak idegen erők vissza?
Szükségem van ebben a MAG jelenlétre.
Hogy van, aki őszinte, igaz gyermeki lényével vár engem HAZA...
Meghitt csöndet, átölelő szeretetemet, és ébresztő OLT-ALMOMat kívánom kiárasztani általuk, általatok. Mindenekért.
Ott volt letűnt korok óta Szent Turulom, Sólyomasszonyi lényem "fészekrakó" helye.
Semmi mást nem adhatok ott Nektek, Drága MAG GYERMEKEIM, csakis SZERELMETES SZERELMEM CSÖNDJÉT...
ARMAN ereje megtörte Fényemet, s csak az általa emelt fátylon keresztül érhetett az hozzátok.
Lendvai Katalin: Magyar feltámadás |
Most, hogy Arman ereje végképp megtört a Hadak Útján, s szerte a Teremtett Világban, s Szent Erőim, - melyeket lefojtott a Földetek terében mesterkedésük - immár felszabadulhat, OLT_ALOM-ként kiáradva megtermékenyítheti fel nem ébredt embertársaitok szíveit, hogy Új Világotok megvalósulása kiteljesedjék!
A SZER-ELEM felemeli az Éghez a Földet, s ahol e kettő összeér, megváltozik a megváltozhatatlannak hitt, ahogyan az EREDETnek ígértem!
Hát jer hozzám a Sólyom Hegyére, ha érzed, hogy fészkem melegében megpihennél!"
Sok-sok tanítás van számomra ebben az útban...
És vár ránk még néhány feladat, míg eljő ez a nap.
Köszönet mindazoknak, akik segítségével útra tudtunk kelni. Áldás legyen életükön érte!
2017. október 5., csütörtök
A NEMZET ZARÁNDOKLATA
Kedvesek!
(ismétlésként)
Hosszú ideje nem jelentkeztem, csak olykor címszavakban, amit le is vettem a közösségi oldalról.
Ennek oka abban rejlik, hogy mindaz amit elértünk, még velünk együtt sebezhető. És szeretnék hazaérni egyszer végre a családomhoz...
Amikor azt írom, hogy nem beszélgetnénk, ha nem járunk eredménnyel, nem túlzok.
Szeptember 23-ig és azóta minden olyan erő rendelkezésetekre áll, amely a MAG tengelybe állásának szükséges.
Ismét elmondom:
EGYETLEN MAG SINCS KÉSZEN, MÍG
Magyar! Ki tiszteled hagyományod, kelj fel!
Tekints a szívednek hívó szent szavára!
S hátadat vetve indulj a munkára!
Te, ki évezrede oltalmát élvezed,
Ajkad Boldogasszony segedelmét esded!
Te, ki fohászoddal évezredek óta
Istenanyánk felé könyörögsz óhajtva -
Nemzetednek nehéz sorsát hogy könnyítse!
Könyörögsz, hogy életed mindig megsegítse!
De Te, igaz Magyar - ki fohásszal esdel,
meghallod-e szavát, mi EGY-S-ÉGre kérlel?
Tiszteleted felé igaz -e szívedben?
Felér-e hozzá jóságod is ebben?
Eltölti-e szíved az Egy Isten Fénye
aképp, hogy ALÁZATTAL lépsz végre EGY-S-ÉGre!...
...Halld meg tehát Magyar! Ki itt élsz e világban!
Halld meg hát amit kér, szíved igazában!
Állj eléje tiszta, megigazult szívvel,
Útjait Te járd be, elmélyült lélekkel!
Zarándoklatodat ajánld az EGY-S-Égre,
Lelkedet készítsd fel a Szent Küldetésre!
Tégy félre mindent, mi világnak gondja,
S szánd e végső időt Boldogasszonyodra.
MAGok Hazájának, Kárpát Szent Földjének
EGY-S-ÉGéért szálljon minden szívből ének!
Elmélyült, igaz hit nőjön fel szívedben,
Bölcsesség, alázat ébredjen lelkedben!...
... Isten Igazságát s Rendjét itt őrizik.
Koronájuk által azt trónra emelik.
Szent Királyok méltó utódivá válnak.
Ősink véri így nem hiába hullának.
Méltók vagyunk-e hát mi Magyaroknak lenni?
Egymás csaholását el tudjuk engedni?
Megítélésünket Anyánk elé tárni,
Gyarlóságainkat örökre lerázni?
Meg tudjuk-e látni EGY-MÁSban az Istent?
Tudunk e szeretni, önzetlenül, Hitben?
Ítélkezés nélkül, hisz az nem mi gondunk...
Ítélje meg Isten a mi viselt dolgunk.
Le tudjuk- e tenni az "okosság" terhét?
Hogy majd mi mondjuk meg, hogyan, merre miért?
Le tudjuk-e fojtni elménk harsogását?
Egymás hibáinak ujjal mutatását!
Hiszen az Igaz Út a szívünkbe van írva...
Csak a Csend kell hozzá, hogy mindenki hallja.
Hogy ne Te gondolkodj, drága jó Barátom!
Hanem Isten hangját kövessed az úton!
Erre kérlel minket Boldogasszony Anya!
Hogy nagy napjára felálljon a Bárka.
Hogy szent zarándoklattal tedd le terheidet,
Ismerd igaz Magod, s emeld föl a fejed!
Ne önmagod becsapva magaddal elhitesd -
Mindent megtettél már, lelked tökéletes .
Alázatot vizsgálj! Pőrén, meztelenül!
Úgy indulj az útra, lelked amint ürül!
SZER-ELEM az útja igazulásodnak!
Alázat az útja Te szolgálatodnak.
Erre másként nincs mód, s a babjból sincs más út!
Isten útját járva tárul fel dicső múlt!...
Járd meg benső utad, az Erők ott várnak!
Eleink szellemi erősítik lábad!
Mária utakon Szent Erők élednek,
Zarándokainak segítői lesznek!
Égi Édesanyánk, Nagyboldogasszonyunk
kötőjébe hajtva arcunkat -tisztulunk,
Kérjük segedelmét Szent vállalásunkra!
S kinek-kinek maga útját megmutatja.
Segítve, hogy Erőben s Hitben megállhassunk,
Megalkuvás nélkül Igazként szolgáljunk.
Vértezve a Szeretet Élő Erejével,
Melynél nagyobb fegyver ide soha nem kell.
Ha szívedbe ekkor Szent Szerelem ébred,
Meglátod másikban Istent és Testvéred,
Leteszed elmédnek okos csaholását -
megtalálod minden, minden megoldását!
Akkor már nem lesz ellenfél testvéred,
meglesz a közös út, hisz együtt rezeg véled!
Mindez csak tisztán megy, megigazulva.
Ennek ettől nincsen könnyebbik útja!...
...Ehhez minden Erőt - indítnak feltárni.
Zarándoklatomat Nemzetemért járni.
Ősök terén kezdem bejárni Utat,
Új Kenyérrel táplálva a Magyar Ifjakat.
Istvánnak ünnepén Kenyerem átadom,
S megkezdem hosszú , Szent zarándoklatom.
Máriacell kapujában hő fohász elmondok,
Csíksomlyóban Asszonyunknak szívből hálát adok.
Mire félút érek, ejön majd az Idő...
S mit viszek eléje - az bizony még megjő....
Azt viszem eléje, amit Érte tesztek!
Azt teszem eléje, amik addig lesztek!
Zarándokútamat értetek, s veletek,
EGY-S-Égben dolgozva, Nemzetért teszem meg.
Hogy Kárpát bárkája milyen hajó lészen -
Rajtatok is múlik. Rajtatok, egészen!
Minden Erőt viszek, mit tőlem csak kérnek...
Mindent megteszek, mit szívemben érzek.
Nem méltatlankodom már szívem ellenében.
Tudom, az EGY segít, nincs kétségem ebben.
Kérlek, érezd át e feladatnak súlyát!
Érezd, mit vállaltál! Érezd meg az útját!
Ne csüggedj, csak indulj, keresd Boldogasszonyt!
Zarándoklatoddal emeld reá arcod!
Csüggedt tekinteted szegezd fel az Égre!
Kérd a segítségét igaz megtérésre!
Megtörve és üresen add át magod neki!
Megtört elméd kiterítve, szíved elé teszi
Anyaszerelmének, Oltalmának leplét...
Beteríti lényed, megszületni segít.
Fiait megszülve Nemzete feléled.
Isten elé teszi le tiszta gyermekszíved.
Krisztus fénye tölti el így a szíved bugyrát,
Szeretetben, követeként járhatod majd Útját.
Méltatlannak nincs esélye e Kegyet megkapni!
Magyar viszont csak így tud Magyarnak maradni.
Magyar, ha magadat Te Magyarnak vallod!
Éld meg ezen sorokat szívedben, s meghallod...
Hová, mikor, hogyan tedd zarándoklatodat.
Hogyan készítsd lényedet - szíved utat mutat.
Csak okoskodásod terel el az úttól!
Erre figyelmezzél! Válj most el a múlttól!
Csak a JELenben légy! Figyeld szíved hangját!
Csitítsd el az elméd zabolátlan zaját!
S amikor szívedbe a hívó hang hallik,
érzed - indulnod kell, menj! Majd megadatik!
Csak ne habozz indulni, ne légy rest és gyáva!
Teremtsd a formáját, Anyád hova várja!
Fohászid ott mondd el, kérve segítségét,
Tisztítsa meg lényed, s mindenek lelkét.
Fogadd a szívedbe igaz szerelemmel
mindazt mit átad majd, gyermeki örömmel...
... S mielőtt önhittel gőgösen úgy hinnél -
Te már kész vagy! Neked nincs mit anyád elé vinnél,
Elmondom hát. Nincs oly MAG itt e Föld kerekén,
kinek lelke készen állna... Van még mit letegyél!
Ha épp ezt mondod - a gőgnek terhe nyom.
S amikor tiszta vagy, érkezik oltalom.
Magként feladatra, szolgálatra várunk.
Nem elég múltunkért hangosan kiáltnunk!
Ezen oltalmat csak akkor élvezheted,
Ha Igaz Magyarként dobban már a szíved!
Félmegoldások nincsenek kiírva!
Csak az Igaz Magyaré a Szolgálat Útja!
Nincs már bohóckodás! Nincsen többé álarc!
Képmutatás helyett nincs csak a benső harc!
Alázat s tisztelet! Ősöknek tudása
Csakis igaz szívben érik használatra!
Hamisságod mind Szellemed, mind Istenünk látja...
Nincs értelme meggyőznöd magad a csalásra...
Szent Koronánk csakis ily Nemzetnek ura.
E szellemben dolgozik. Ebben segít útra.
Méltatlanok eztán a porba hullanak...
Mag lényüket vesztve járhatják az utat.
Új idő közeleg... Vegyük tehát észre.
Boldogasszony Nemzetét emeljük helyére!"
(Részlet a Zarándoklat a Nemzetért c. üzenetből)

- A FELKELŐ, VAGY LEMENŐ NAP FÉNYÉBE ELENGEDÉSÉT MEG NEM TESZI,
- FEL NEM ÖLTI MAGÁRA A MAGYAR "RUHÁTZATÁT",
- TISZTA IGAZ SZÍVVEL EL NEM MONDJA A HAZATÉRÉS HIMNUSZÁT (CSÖNDBEN, MAGÁBAN, VAGY CSOPORTOSAN - MINDEGY. KÓDSOR, AMELYRE AZ UNIVERZUM REAGÁL. Segítségként kaptuk, hiszen kifejez mindent, amire szükség van.
Ha saját szavaiddal ugyanezt a tartalmat vissza tudod adni, úgy is jó, de tudd: az égieket becsapni nem tudod, önmagod pedig felesleges.) - ÉS KI NEM JELENTI, HOGY LEMOND SZABAD AKARATÁRÓL AZ ISTENI SZENT AKARATÉRT.
Teljesen mindegy, eddigi életében ki mit, hogyan, milyen áldozatok árán dolgozott. Hála és áldás életére érte!
Az ÚJ KOR és vállalása új hozzáállást követel.
A Szabad akarat az ember adománya. Ha emberként szeretnél tovább haladni, lehet. Ám a MAGYAR Isten akaratát követi.
Ha a Kristály minőségű FÖLDünkön vállalt feladatát kívánja betölteni a MAGYAR, akkor ennek megfelelően vállalt kötelességét kell teljesítenie.
Nincs alku ebben a kérdésben.
Jogod van a szabad akaratot megtartani. Ám ezzel MAG minőségedtől válsz meg, és az ezzel járó következményeivel is azonosulni fogsz.
Ha az elengedést követően kinyilvánítod, hogy az EGY Isten Tervét és Akaratát követed, akkor álltál vállalt feladatodba.
Ezt mindenkinek tudnia kell.
Október 20.-án Csíksomlyóba vár minden tengelyébe állt MAGot Égi Édesanyánk.
Mi is ott leszünk.
Addig bizony még sok helyszínt lenne szükséges érintenünk, ám saját erőből csapatunk már nem képes mindent maradéktalanul elvégezni.
Minden pénzét erre fordít a csapat, és mivel munkában nem állunk jelenleg, az eddigi 8500 km felemésztette az eszközeinket.
Annyi van, hogy Csíksomlyóba elmenjünk, de feladatainkra már nem a mi forrásainkat szükséges és lehetséges használni.
Ez már a Nemzet Zarándoklatának, hitének, összefogásának eredménye lesz.
"Istvánnak ünnepén Kenyerem átadom,
S megkezdem hosszú , Szent zarándoklatom.
Máriacell kapujában hő fohász elmondok,
Csíksomlyóban Asszonyunknak szívből hálát adok.
Mire félút érek, ejön majd az Idő...
S mit viszek eléje - az bizony még megjő....
Azt viszem eléje, amit Érte tesztek!
Azt teszem eléje, amik addig lesztek!
Zarándokútamat értetek, s veletek,
EGY-S-Égben dolgozva, Nemzetért teszem meg.
Hogy Kárpát bárkája milyen hajó lészen -
Rajtatok is múlik. Rajtatok, egészen!"
Én haza, gyermekeimhez és otthonomba 20.-ig nem mehetek, így forrás hiányában jelenlegi helyünkön várjuk, mire kész és elhívott a Nemzet azon tagja, akinek ezt feladatául szánta az ÉG.
Ha úgy gondolja valaki, hogy akár jelképes összeggel is, de szeretné utunkhoz hozzájárulását adni, szívesen fogadjuk.
Egyben kérik, hogy itt tegyem meg, hogy jelezzem: a tél beállta előtt kőműves munkában lenne szükségem segítségre október vége-november eleje időpontban.
Ha valakinek módjában áll segíteni kéményt rakni, kérem jelezze felém az egiedesanya@gmail.com emailen. Anyagot remélem tudok biztosítani, szakértelemre volna szükségem. Előre is köszönöm, ha valaki segítségünkre lenne benne.
Magyar! Ki tiszteled hagyományod, kelj fel!
Tekints a szívednek hívó szent szavára!
S hátadat vetve indulj a munkára!
Te, ki évezrede oltalmát élvezed,
Ajkad Boldogasszony segedelmét esded!
Te, ki fohászoddal évezredek óta
Istenanyánk felé könyörögsz óhajtva -
Nemzetednek nehéz sorsát hogy könnyítse!
Könyörögsz, hogy életed mindig megsegítse!
De Te, igaz Magyar - ki fohásszal esdel,
meghallod-e szavát, mi EGY-S-ÉGre kérlel?
Tiszteleted felé igaz -e szívedben?
Felér-e hozzá jóságod is ebben?
Eltölti-e szíved az Egy Isten Fénye
aképp, hogy ALÁZATTAL lépsz végre EGY-S-ÉGre!...
...Halld meg tehát Magyar! Ki itt élsz e világban!
Halld meg hát amit kér, szíved igazában!
Állj eléje tiszta, megigazult szívvel,
Útjait Te járd be, elmélyült lélekkel!
Zarándoklatodat ajánld az EGY-S-Égre,
Lelkedet készítsd fel a Szent Küldetésre!
Tégy félre mindent, mi világnak gondja,
S szánd e végső időt Boldogasszonyodra.
MAGok Hazájának, Kárpát Szent Földjének
EGY-S-ÉGéért szálljon minden szívből ének!
Elmélyült, igaz hit nőjön fel szívedben,
Bölcsesség, alázat ébredjen lelkedben!...
... Isten Igazságát s Rendjét itt őrizik.
Koronájuk által azt trónra emelik.
Szent Királyok méltó utódivá válnak.
Ősink véri így nem hiába hullának.
Méltók vagyunk-e hát mi Magyaroknak lenni?
Egymás csaholását el tudjuk engedni?
Megítélésünket Anyánk elé tárni,
Gyarlóságainkat örökre lerázni?
Meg tudjuk-e látni EGY-MÁSban az Istent?
Tudunk e szeretni, önzetlenül, Hitben?
Ítélkezés nélkül, hisz az nem mi gondunk...
Ítélje meg Isten a mi viselt dolgunk.
Le tudjuk- e tenni az "okosság" terhét?
Hogy majd mi mondjuk meg, hogyan, merre miért?
Le tudjuk-e fojtni elménk harsogását?
Egymás hibáinak ujjal mutatását!
Hiszen az Igaz Út a szívünkbe van írva...
Csak a Csend kell hozzá, hogy mindenki hallja.
Hogy ne Te gondolkodj, drága jó Barátom!
Hanem Isten hangját kövessed az úton!
Erre kérlel minket Boldogasszony Anya!
Hogy nagy napjára felálljon a Bárka.
Hogy szent zarándoklattal tedd le terheidet,
Ismerd igaz Magod, s emeld föl a fejed!
Ne önmagod becsapva magaddal elhitesd -
Mindent megtettél már, lelked tökéletes .
Alázatot vizsgálj! Pőrén, meztelenül!
Úgy indulj az útra, lelked amint ürül!
SZER-ELEM az útja igazulásodnak!
Alázat az útja Te szolgálatodnak.
Erre másként nincs mód, s a babjból sincs más út!
Isten útját járva tárul fel dicső múlt!...
Járd meg benső utad, az Erők ott várnak!
Eleink szellemi erősítik lábad!
Mária utakon Szent Erők élednek,
Zarándokainak segítői lesznek!
Égi Édesanyánk, Nagyboldogasszonyunk
kötőjébe hajtva arcunkat -tisztulunk,
Kérjük segedelmét Szent vállalásunkra!
S kinek-kinek maga útját megmutatja.
Segítve, hogy Erőben s Hitben megállhassunk,
Megalkuvás nélkül Igazként szolgáljunk.
Vértezve a Szeretet Élő Erejével,
Melynél nagyobb fegyver ide soha nem kell.
Ha szívedbe ekkor Szent Szerelem ébred,
Meglátod másikban Istent és Testvéred,
Leteszed elmédnek okos csaholását -
megtalálod minden, minden megoldását!
Akkor már nem lesz ellenfél testvéred,
meglesz a közös út, hisz együtt rezeg véled!
Mindez csak tisztán megy, megigazulva.
Ennek ettől nincsen könnyebbik útja!...
...Ehhez minden Erőt - indítnak feltárni.
Zarándoklatomat Nemzetemért járni.
Ősök terén kezdem bejárni Utat,
Új Kenyérrel táplálva a Magyar Ifjakat.
Istvánnak ünnepén Kenyerem átadom,
S megkezdem hosszú , Szent zarándoklatom.
Máriacell kapujában hő fohász elmondok,
Csíksomlyóban Asszonyunknak szívből hálát adok.
Mire félút érek, ejön majd az Idő...
S mit viszek eléje - az bizony még megjő....
Azt viszem eléje, amit Érte tesztek!
Azt teszem eléje, amik addig lesztek!
Zarándokútamat értetek, s veletek,
EGY-S-Égben dolgozva, Nemzetért teszem meg.
Hogy Kárpát bárkája milyen hajó lészen -
Rajtatok is múlik. Rajtatok, egészen!
Minden Erőt viszek, mit tőlem csak kérnek...
Mindent megteszek, mit szívemben érzek.
Nem méltatlankodom már szívem ellenében.
Tudom, az EGY segít, nincs kétségem ebben.
Kérlek, érezd át e feladatnak súlyát!
Érezd, mit vállaltál! Érezd meg az útját!
Ne csüggedj, csak indulj, keresd Boldogasszonyt!
Zarándoklatoddal emeld reá arcod!
Csüggedt tekinteted szegezd fel az Égre!
Kérd a segítségét igaz megtérésre!
Megtörve és üresen add át magod neki!
Megtört elméd kiterítve, szíved elé teszi
Anyaszerelmének, Oltalmának leplét...
Beteríti lényed, megszületni segít.
Fiait megszülve Nemzete feléled.
Isten elé teszi le tiszta gyermekszíved.
Krisztus fénye tölti el így a szíved bugyrát,
Szeretetben, követeként járhatod majd Útját.
Méltatlannak nincs esélye e Kegyet megkapni!
Magyar viszont csak így tud Magyarnak maradni.
Magyar, ha magadat Te Magyarnak vallod!
Éld meg ezen sorokat szívedben, s meghallod...
Hová, mikor, hogyan tedd zarándoklatodat.
Hogyan készítsd lényedet - szíved utat mutat.
Csak okoskodásod terel el az úttól!
Erre figyelmezzél! Válj most el a múlttól!
Csak a JELenben légy! Figyeld szíved hangját!
Csitítsd el az elméd zabolátlan zaját!
S amikor szívedbe a hívó hang hallik,
érzed - indulnod kell, menj! Majd megadatik!
Csak ne habozz indulni, ne légy rest és gyáva!
Teremtsd a formáját, Anyád hova várja!
Fohászid ott mondd el, kérve segítségét,
Tisztítsa meg lényed, s mindenek lelkét.
Fogadd a szívedbe igaz szerelemmel
mindazt mit átad majd, gyermeki örömmel...
... S mielőtt önhittel gőgösen úgy hinnél -
Te már kész vagy! Neked nincs mit anyád elé vinnél,
Elmondom hát. Nincs oly MAG itt e Föld kerekén,
kinek lelke készen állna... Van még mit letegyél!
Ha épp ezt mondod - a gőgnek terhe nyom.
S amikor tiszta vagy, érkezik oltalom.
Magként feladatra, szolgálatra várunk.
Nem elég múltunkért hangosan kiáltnunk!
Ezen oltalmat csak akkor élvezheted,
Ha Igaz Magyarként dobban már a szíved!
Félmegoldások nincsenek kiírva!
Csak az Igaz Magyaré a Szolgálat Útja!
Nincs már bohóckodás! Nincsen többé álarc!
Képmutatás helyett nincs csak a benső harc!
Alázat s tisztelet! Ősöknek tudása
Csakis igaz szívben érik használatra!
Hamisságod mind Szellemed, mind Istenünk látja...
Nincs értelme meggyőznöd magad a csalásra...
Szent Koronánk csakis ily Nemzetnek ura.
E szellemben dolgozik. Ebben segít útra.
Méltatlanok eztán a porba hullanak...
Mag lényüket vesztve járhatják az utat.
Új idő közeleg... Vegyük tehát észre.
Boldogasszony Nemzetét emeljük helyére!"
(Részlet a Zarándoklat a Nemzetért c. üzenetből)
2017. augusztus 18., péntek
A SZOLGÁLATTEVŐ - 4. Zarándoklat a Nemzetért és a Nemzet Zarándoklata
Namaste, Kedvesek!
A Bennem élő Isten köszönti a Bennetek élő Istent!
Szeretném tudatni az eddig látható fejleményeket.
Augusztus 20.-án Budapesten leszek a Hősök Terén, 13 órától.
Oda kell vinnem A Kenyeret.
Ott nem tudom, mi fog zajlani, de jelen kell lennem.
Mivel a Zarándoklat erőterét máris támadások érik, - amire lehetett számítani, hiszen a spirituális és emberi ego ideje lejárt végképp és ez nehézségeket szülhet, valamint az EGYSÉG szándékának és megvalósulásának nem örülő erők megvetették lábukat évezredek óta ebben a Földi világban.
Így az én Utamnak várhatóan kevesebb nyilvánosságot kell adni.
Annyit megígérek, mindenről tájékoztatlak Titeket, ha lehet előre, de lehet, utólag.
Arra kérlek Magyar Testvérem!
Senkire ne hallgass, csakis a szíved hangjára!
Ne gurukatn kövess, nincs rá szükséged! Haladj befelé, EGYEDÜL ÖNMAGODDAL! És szívedben mérj meg minden információt. Az én soraimat is!
Az EGYSÉGnek és a NEMZETNEK meg kell születnie!
Háttárssá kell válnunk!
Mindenkinek, ki hagyományainkat, eleinket éhezi, tiszteli és óhajtja, meg kell újulnia lélekben, és éntelenné válva, Isteni Szolgálatába állva kell várnia a Csillagokban érkező Boldogasszonyt!
Mindaz, amiről valaha is regéltek, most kell hogy beérjen!
Semmi más nem számít jelenleg!
Méltóak vagyunk ahhoz a hagyományhoz, és az Ősök áldozatához, vagy sem?
Nem szeretném ismételni magam...
Mindent megkaptunk útmutatásként már...
(Olvasgassátok a magegyseg.blogspot.hu - Isteni Szeretet Egység Háza, magegyseg1.blogspot.hu - Isteni Szeretet Egységének Útján Minden rajta van. 4 éve kell dolgoznunk az EGYSÉG energiáiban. 4 élve minden a térben van csak le kell forgatni a fizikai valóság szintjére. Ami nem könnyű, hiszen itt kinek-kinek és Mindenkinek önmagával kell megvívnia a legfontosabb harcot.)...
Arra kérlek Titeket:
Induljatok neki ennek a harcnak, míg az idő engedi.
A Titeket segítő energiákért indulok útnak.
A ZARÁNDOK (ofa) a múltunk tiszteletét helyreállítani indult el.
Mi EGYSÉGben tudjuk számára megteremteni az ERŐt.
S Mikor Boldogasszony jele az égen ragyog, a Nemzet Fiainak EGYként kell várnia küldetését.
„Astra regent homines, sed reget astras deus”
(A csillagok kormányozzák az embereket, ámde a csillagokat Isten kormányozza)
Írta: Magdalena S. Gmehling
A Jupiter, amit Királycsillagnak is hívnak, 2016. november 20-án lépett be a Szűz jegyébe, ahol 42 hétig (tehát egy várandóság körülbelüli időtartamáig), vagyis 2017. szeptember 23-ig marad, mielőtt azon részén, amit a Szűz méhének lehet mondani, elhagyja a csillagzatot. Ekkor a Nap a Szűz csillagkép „vállán”, a Hold pedig a lábai alatt lesz. Ugyanekkor a Szűz csillagkép felett az Oroszlán csillagkép 9 csillaga és az ekkor éppen ott látható három bolygó, a Merkur, Mars és Venus rövid időre egy 12 csillagból álló koronát formál.
A jelenések Könyvében így írja János:
„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.
(Ezek vagyunk mi, a Nemzetünk...)
Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét.
Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket.
Gyermekét elragadták Istenhez és az ő trónjához. Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig.” (Jel 12,1-6)
Amivel tisztában kell lenni:
"Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. "
Ha nem vagyunk erősek és EGYSÉGBEN...
De térjünk vissza a Zarándoklatra.
Én tudom az Utamat. Megvívtam a csatámat, immár 4 éve, a Szolgálatra és EGYSÉGRE kinyilatkoztatást tettem, véremmel pecsételve azt.
Mindannyiszor, ahányszor kérték... Ha elgyengültem, ha nehéz volt - mindannyiszor megtettem.
És most is megteszem. Megvívom benső harcomat, megerősítem vállalásom.
Én ezt ma is fogadom és kinyilvánítom. Isten engem úgy segéljen!
Számotokra is elérkezett az IDŐ.
Bizonyára sokan megtették már, igazán túláradó odaadással.
Akkor számotokra nem jelent elvi kérdést megerősíteni.
Akinek még dolgoznia kell gyarlóságaival való szembenézésén, az keresi a kifogást.
Megmagyaráz, hogy ezt spirituális okból miért nem, meg hogy ő már minden fogadalmat megtette, amit kellett...
Aki kitér ez elől, hibázik.
Ki kitér önmaga legyőzése elől, járja meg zarándokútját ott, ahol Ő érzi, hogy számára megnyugvást és lelki táplálkozást nyújtó hely.
Nem kell ezekkel a szavakkal fogadnod!
Nem kell úgy csinálnod, ahogy én teszem! Tedd úgy, ahogy Te szeretnéd!
De vizsgáld meg magod újra - hogy
És sorolhatnám, hiszen sok vállfaja van a felébredettek között is a gőggel teli vitának, amiben Istenünk szava , Nagyboldogasszonyunk szelíd, csillapító hangja alig hallik...
De ne csapd be Önmagod, kérlek!
Nekem bármit mondhatsz - én elhiszem, ha kéred, de szívem jelez, ha hamisan szólsz.
De Istenanyád, Nagyboldogasszonyod fenn az égben és EGY Istened belelát a szívedbe.
És látja mikor ámítod önmagod...
És ha hibázol, méltatlanul állsz majd Boldogasszonyod előtt a Nagy Jelben. Nem bűnösen, megbocsáthatatlanul, hiszen megbocsátani sosem késő.
De ott, akkor, szívedben a hamisság fog zakatolni... És nem túláradó boldogságban éled majd meg a pillanatot és áldást. Nem leszel képes követni a Tiszta, Igaz Utat szolgálatodban.
Ha EGYSÉGünk feláll, és elmondhatjuk a Hazatérés Himnuszát - ekkor veszi kezdetét majd a Nemzet Zarándoklata...
HAZATÉRÉS HIMNUSZA
LELKEM MÁR HÓFEHÉR, TERHEIT MEGTETTE,
KÉSZEN ÁLLOK MÁR ÉGI MENYEGZŐMRE.
HITEM ERŐS VÁRAM, ÉLEM IGAZ LÉTEM,
ÉGI ÉDESANYÁM OLTALMÁT FELVETTEM
SZERETETEM TÚLÉR ÖNNÖN KORLÁTOMON,
LELKEM BÉKÉJÉBEN NINCS MI KORLÁTOZZON.
FÉLELMEM NINCS TÖBBÉ, KÉTSÉGEIM SZÁLLNAK.
ÉGI ANYÁNK, MAGJAID IMMÁR KÉSZEN ÁLLNAK!
Vajon a 15 000 000 Magyarból van 144000, aki készen áll erre?
Te közte vagy?
A Nemzet Zarándoklata ekkor indul el.
A már EGYSÉGRE és SZOLGÁLATRA felajánlott életeddel mész tovább Nagyboldogasszonyunk felé.
Én látom ezeket a képeket... Hogy hová juthatunk.
144000 Igaz Ember már nyugodtan Teremtheti Szent Korona Országát!
Nem félve "hatalomtól", szegénységtől, munkanélküliségtől, hiszen 144000 társa van, akivel már közösséget alkothat! Ráadásul Hitben gyökerezett, MÁGUS és TUDÓ Nemzet sarjai, akik mindig az Isteni Igazság és Rend helyreállításáért születnek...
És higgyétek el, vannak más nemzetek, akik mellénk állnának ebben...
É lnátom a képeket magam előtt... Érzem az erejét... És Teremtem ezt! Te magad is Teremthetnéd, igaz szívvel!
LÁSD ahogyan megigazult Nemzet Testvéreimmel megyünk Égi Anyánk Szent Helye felé... EGYként!
S Igaz szívünkben nincs megalkuvás, nincs kétely, hitetlenség, letettük az anyag rabságának terheit...
megindító ezt érezni és látni....
Gondolj bele - megélni milyen lenne!
És nem máson múlik. Kinek-kinek személyes döntésén.
Életem egyik nehéz szakaszának képei villannak be.
Tanácstalan, megtört voltam, és meditációban segítséget, választ szerettem volna. Érkezett, annyi: SZABAD VAGY!
Dühös voltam és elkeseredett. Ennyi? Csak ennyit tudnak mondani?
Idővel rájöttem: Ettől többet nem is kellett. Csak meg kell értsem.
(<< Jó példa rá, hogy a Kárpát hazán kívül is él szívében MAG létező.
Jim Caviezel, aki a Passió című film főszerepét játszotta, ekként nyilatkozott egy keresztény műsorban. Valljuk meg - nem lehet kifogásunk szavai értelmében
"Minden (amerikai) generációnak tudnia kéne, hogy a szabadság nem abból áll, hogy jogodban áll azt tenni, amit akarsz, hanem jogodban áll azt tenni, amit kell (helyes)."
Érdemes megnézni végig, de a 22'22''-nél találod.)
>>
Amikor én MAGom is megértettem, mi is a SZABADSÁG - megértettem a tanácsot.
És kinyilvánítom: Szent Korona Országának szuveren létezője vagyok...
Jogomban áll eldönteni, hogy mától kezdve azt teszem, ami helyes, és nem tántoríthat el ezen szándékomtól sem félelem a nincstelenségtől, a haláltól, sem a főnököm hangulata!
Jogomban áll eldönteni, hogy mindig igaz szívvel és éntelenül cselekszem! Megmérve Istenanyám szívén gondolatomat, tettemet. S csakis a szívem hangját követem, érdek és elvárás nélkül...
Emlékeztet ez valamire: Az érdek nélküli Szeretet vallására?...
Fáradt vagyok...
Szeretlek Benneteket, mérhetetlen odaadással, ismeretlenül is...
Holnap megsütöm A Kenyeret... Küldjétek bele sóhajotokat Nagyboldogasszonyunk felé!
Isten áldjon Kedvesek!
Keltsük fel EGY-MÁSban a vágyat a végtelen után.... A vágyat az IGAZI SZABADSÁG után, melynek erőtere készen vár.
SZÁRba szökik a SZÓ!!!!
(Aba Sámuel, Petőfi Sándor, József Atilla... Velük dolgoztunk EGYütt a múlt héten... S a Kenyérbe is a Szabadság Forrásának erejét sütöm bele...)
Jó éjszakát.
Áldással: Éva

(Az EGYsÉG hűségére 2013. 10.13.-án Szurdokpüspökiben tett Fogadalom szövege, melyet magam is megtettem 7 másik társammal, melyre minden szellemi vezető, kit Égi Édesanya megnevezett meghívást kapott – és amelynek személyemre szóló példányát én véremmel pecsételtem meg - az alábbiak szerint szól)
KINYILATKOZTATÁS
Boldogasszonyunk, Égi Édesanyánk!
Jézus Krisztus tanítását követve, Teremtö Atyám, Szent Fia és Irántad érzett szeretetemtöl áthatva kinyilvánítom a Nemzetünk EGYsÉGe iránti hüségemet
Én Lőrincz Éva
Dicső őseink iránti tisztelettől, Nemzetünk és embertársaink iránt érzett felelősségtől vezérelve, szabad akaratomból fogadom, hogy életemet a Szent Korona által sugallt Isteni Törvényekhez igazítom.
Fogadom, hogy Jézus Urunk Újszövetsége szerint embertársaimra
Test-Vérként tekintek, a Szeretet Isteni Törvényének betartásával.
Fogadom, hogy minden cselekedetemmel és teljes lelkemmel családom, Nemzetünk és emberiségünk felemelkedéséért munkálkodom, az EGYsÉG megteremtését szolgálom.
Fogadom, hogy életemmel és munkámmal az EGYsÉG szellemét, Isten által vezérelt munkámban, társteremtőimmel, az EGYüttmüködés Szent Szándékát képviselem.
Fogadom, hogy életemben Atyám által rám ruházott feladataim megvalósításában iránymutatásaidat szívembe fogadom, abban teljes lényemmel részt veszek.
Törekszem rá, hogy tetteimben az Égi Törvények vezéreljenek a kereszt-én-i tudat vállalásával.
Fogadom, hogy az Isteni Szeretet zászlaja alatt Nemzetünk szellemi EGYsÉgét, Jézus Krisztus Újszövetségét, az Isteni Szeretet Rendjét hirdetem.
Felajánlom a változás korában Magyari Mag életemet emberiségünk felemelkedésének oltárán, és életemet Teremtő Atyám gondviselésére bízom, szolgálva óhaját.
Miképpen ezen fogadalmaim szerint élek, Isten engem úgy segéljen!
Én ezt ma is fogadom és kinyilvánítom. Isten engem úgy segéljen!
Számotokra is elérkezett az IDŐ.
Bizonyára sokan megtették már, igazán túláradó odaadással.
Akkor számotokra nem jelent elvi kérdést megerősíteni.
Akinek még dolgoznia kell gyarlóságaival való szembenézésén, az keresi a kifogást.
Megmagyaráz, hogy ezt spirituális okból miért nem, meg hogy ő már minden fogadalmat megtette, amit kellett...
Aki kitér ez elől, hibázik.
Ki kitér önmaga legyőzése elől, járja meg zarándokútját ott, ahol Ő érzi, hogy számára megnyugvást és lelki táplálkozást nyújtó hely.
Nem kell ezekkel a szavakkal fogadnod!
Nem kell úgy csinálnod, ahogy én teszem! Tedd úgy, ahogy Te szeretnéd!
De vizsgáld meg magod újra - hogy
- alázatodban, hitedben, szelídségedben, szolgálatkészségedben felnevelkedtél-e?
- Levetted-e a gőgnek minden terhét? A Szerepeidbe való szerelmességedet?
- A Tisztelet iránti elvárásodat, mert te mennyit tettél...?
- Az okosságodat, hogy te tudod mit hogyan és mikor kell a politikai hadszíntéren lépni és tenni... Hogy TE majd megmondod, hogyan kell az Ősi Törvényt alkalmazni, és vitázol hevesen, kié a nagyobb IGAZ...
És sorolhatnám, hiszen sok vállfaja van a felébredettek között is a gőggel teli vitának, amiben Istenünk szava , Nagyboldogasszonyunk szelíd, csillapító hangja alig hallik...
De ne csapd be Önmagod, kérlek!
Nekem bármit mondhatsz - én elhiszem, ha kéred, de szívem jelez, ha hamisan szólsz.
De Istenanyád, Nagyboldogasszonyod fenn az égben és EGY Istened belelát a szívedbe.
És látja mikor ámítod önmagod...
És ha hibázol, méltatlanul állsz majd Boldogasszonyod előtt a Nagy Jelben. Nem bűnösen, megbocsáthatatlanul, hiszen megbocsátani sosem késő.
De ott, akkor, szívedben a hamisság fog zakatolni... És nem túláradó boldogságban éled majd meg a pillanatot és áldást. Nem leszel képes követni a Tiszta, Igaz Utat szolgálatodban.
Ha EGYSÉGünk feláll, és elmondhatjuk a Hazatérés Himnuszát - ekkor veszi kezdetét majd a Nemzet Zarándoklata...
HAZATÉRÉS HIMNUSZA
LELKEM MÁR HÓFEHÉR, TERHEIT MEGTETTE,
KÉSZEN ÁLLOK MÁR ÉGI MENYEGZŐMRE.
HITEM ERŐS VÁRAM, ÉLEM IGAZ LÉTEM,
ÉGI ÉDESANYÁM OLTALMÁT FELVETTEM
SZERETETEM TÚLÉR ÖNNÖN KORLÁTOMON,
LELKEM BÉKÉJÉBEN NINCS MI KORLÁTOZZON.
FÉLELMEM NINCS TÖBBÉ, KÉTSÉGEIM SZÁLLNAK.
ÉGI ANYÁNK, MAGJAID IMMÁR KÉSZEN ÁLLNAK!
Vajon a 15 000 000 Magyarból van 144000, aki készen áll erre?
Te közte vagy?
A Nemzet Zarándoklata ekkor indul el.
A már EGYSÉGRE és SZOLGÁLATRA felajánlott életeddel mész tovább Nagyboldogasszonyunk felé.
Én látom ezeket a képeket... Hogy hová juthatunk.
144000 Igaz Ember már nyugodtan Teremtheti Szent Korona Országát!
Nem félve "hatalomtól", szegénységtől, munkanélküliségtől, hiszen 144000 társa van, akivel már közösséget alkothat! Ráadásul Hitben gyökerezett, MÁGUS és TUDÓ Nemzet sarjai, akik mindig az Isteni Igazság és Rend helyreállításáért születnek...
És higgyétek el, vannak más nemzetek, akik mellénk állnának ebben...
É lnátom a képeket magam előtt... Érzem az erejét... És Teremtem ezt! Te magad is Teremthetnéd, igaz szívvel!
LÁSD ahogyan megigazult Nemzet Testvéreimmel megyünk Égi Anyánk Szent Helye felé... EGYként!
S Igaz szívünkben nincs megalkuvás, nincs kétely, hitetlenség, letettük az anyag rabságának terheit...
megindító ezt érezni és látni....
Gondolj bele - megélni milyen lenne!
És nem máson múlik. Kinek-kinek személyes döntésén.
Életem egyik nehéz szakaszának képei villannak be.
Tanácstalan, megtört voltam, és meditációban segítséget, választ szerettem volna. Érkezett, annyi: SZABAD VAGY!
Dühös voltam és elkeseredett. Ennyi? Csak ennyit tudnak mondani?
Idővel rájöttem: Ettől többet nem is kellett. Csak meg kell értsem.
(<< Jó példa rá, hogy a Kárpát hazán kívül is él szívében MAG létező.
Jim Caviezel, aki a Passió című film főszerepét játszotta, ekként nyilatkozott egy keresztény műsorban. Valljuk meg - nem lehet kifogásunk szavai értelmében
"Minden (amerikai) generációnak tudnia kéne, hogy a szabadság nem abból áll, hogy jogodban áll azt tenni, amit akarsz, hanem jogodban áll azt tenni, amit kell (helyes)."
Érdemes megnézni végig, de a 22'22''-nél találod.)
Amikor én MAGom is megértettem, mi is a SZABADSÁG - megértettem a tanácsot.
És kinyilvánítom: Szent Korona Országának szuveren létezője vagyok...
Jogomban áll eldönteni, hogy mától kezdve azt teszem, ami helyes, és nem tántoríthat el ezen szándékomtól sem félelem a nincstelenségtől, a haláltól, sem a főnököm hangulata!
Jogomban áll eldönteni, hogy mindig igaz szívvel és éntelenül cselekszem! Megmérve Istenanyám szívén gondolatomat, tettemet. S csakis a szívem hangját követem, érdek és elvárás nélkül...
Emlékeztet ez valamire: Az érdek nélküli Szeretet vallására?...
Fáradt vagyok...
Szeretlek Benneteket, mérhetetlen odaadással, ismeretlenül is...
Holnap megsütöm A Kenyeret... Küldjétek bele sóhajotokat Nagyboldogasszonyunk felé!
Isten áldjon Kedvesek!
Keltsük fel EGY-MÁSban a vágyat a végtelen után.... A vágyat az IGAZI SZABADSÁG után, melynek erőtere készen vár.
SZÁRba szökik a SZÓ!!!!
(Aba Sámuel, Petőfi Sándor, József Atilla... Velük dolgoztunk EGYütt a múlt héten... S a Kenyérbe is a Szabadság Forrásának erejét sütöm bele...)
Jó éjszakát.
Áldással: Éva
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)