Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 13., vasárnap

A SZOLGÁLATTEVŐ - 3. fejezet - Súlyos teher...


A Feladat előszobájában...

 Kedvesek!

Nem tudom szavakba önteni mindazt, amit érzek...
Olyan mérhetetlen nagysága van ennek a feladatnak, és oly nehéz tökéletesen megvalósítani mindazt, ami az én részem benne! 
Csapong a hangulatom, érzéseim és gondolataim.  
Olykor elcsüggedek, látva milyen komoly terhekkel jár, és szól bennem az Édesanya és a "józan ész", ami nehéz perceket szül, és elbizonytalanít vállalásom teljesítésében.

Az elmúlt héten Dél-Somogy, Bakony rejtett, előre elkészített erőit vettük föl és készültünk testben-lélekben az energiákkal töltekezve a Nagy Feladatra. Közel 3000 km út áll mögöttünk az elmúlt hét alatt.
Mindent, ráfordítottunk, ami volt, és mindent fölvettünk, amire szükségünk volt és lesz. 
Olyan helyszínek és korábban elvégzett, akkor nem értett feladatok nyertek értelmet, ami mélységesen megerősített abban: Valami rendkívüli dolog készül...
Szent Koronánk rendkívüli erőket mozgósít, melyek messze korokon átívelnek, és jelen hiányos és torzult történelmi ismereteinket alapjaiban kiforgatja a megértés és felismerés szintjére...
Már hónapok óta készítenek rá, hogy megértsem az Erők mibenlétét: Érintve van a Szent Grál legenda, Excalibur és Artur - Atilla Királyunk. Államalapításunk, Koppány és István valós története, az utolsó igaz vezetőnk, Horthy Miklós erői - Szent Koronánk segedelmével.
Táltosok és Sámánok, a római "birodalom" és sok-sok korábbi történet  erőtereinek, egymásra épülésének megismerése, igazságainak megjelenítése... 

(Az elkövetkező időszak számára nagy akadályt jelentett a náci Németországban tevékenykedő okkult erőkkel foglalkozó háttérhatalmi elit Wewelsburgi fészkének kötései, amelyet eredményesen oldottunk.
Ezzel párhuzamosan Engadin hozzánk rendelt erőterét is aktivizálni lehetett.
Majd elkészülhetett egy olyan potenciál Földünk számára, amely mint egy nagy "dobhártya" segíti a kozmikus erők átvezetéseit hatékonyabbá tenni. Ez egy olyan eredmény, ami várakozáson felüli, és segíti a folyamatok kiáradását és minden energetikai műveletünkben a FÉNY erejét emelni. 
Címszavakban még arról, (hogy az elmúlt 2 évünk miről is szólt), hogy az egyszer "merő jó szándékból" a téren kívülre helyezett Korona energiákat nem kis munka árán sikerült stabilan visszahozni, illetve a Manicheista ábrázolásokban is jelentkező FÉNYKERÉK rendszerét (amely a Kárpát Bárka generál hajtóműve) felépíteni, megérlelni, és stabilan működésbe hozni.
Sok "apróság" is akadt, de ezeket már nem részletezném, ám ezeknek ereje és tudata bennetek  általatok is erősíti stabilitásukat.)


De térjek vissza jelen helyzethez és a "Zarándoklat a Nemzetért" feladathoz.

Olyan súllyal nehezedik rám ennek az ÚT-nak mibenléte és jelentősége, amihez oly kicsinek érzem Magom, hogy szavakkal leírhatatlan.

Valóban én vagyok a megfelelő ember erre?
Valóban készen állunk arra, amire lehetőséget kapunk, amit teremthetünk? 
Egyáltalán képesek leszünk élni ezzel a lehetőséggel, amit jelen napok és az előttünk álló 3 hónap számunkra kínálhat?
Fel tudunk nőni önmagunkhoz őszinteségben?
Képesek vagyunk önmagunk előtt és Égi Anyánk, Boldogasszonyunk előtt pőrén megállni, és hát-társaivá válni egymásnak ebben a feladatban?
Hiszen mindaz, amiét eleink éltek, mind az, amiben hittek és amiért valaha is kiálltak, most ölt formát!

Elöljárójában annyit mondok, hogy mindaz, amiért eleink valaha éltek és amiben hittek, amiért életüket áldozták - mindaz az elkövetkezendő 2 hónapban ölt testet.
S ha kételkednél bennem, és szavaimban, akkor merülj el az alábbi képben, amit az ég csillagai jelölnek szeptember 23.-ra...

„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.” (Jel 12,1-2) 


A Jupiter, amit Királycsillagnak is hívnak, 2016. november 20-án lépett be a Szűz jegyébe, ahol 42 hétig (tehát egy várandóság körülbelüli időtartamáig), vagyis 2017. szeptember 23-ig marad, mielőtt azon részén, amit a Szűz méhének lehet mondani, elhagyja a csillagzatot. 
Ekkor a Nap a Szűz csillagkép „vállán”, a Hold pedig a lábai alatt lesz. Ugyanekkor a Szűz csillagkép felett az Oroszlán csillagkép 9 csillaga és az ekkor éppen ott látható három bolygó, a Merkur, Mars és Venus rövid időre egy 12 csillagból álló koronát formál. 

Ismerős ez a kép valahonnan?
Boldogasszony, ki Napba öltözött, holdsarlón áll, s 12 csillag van koronáján...
Képtalálat a következőre: „Boldogasszony czestochowa”
Kedveseim!

Ti, akik e sorokat olvassátok, velem együtt fejlődtök és léptek bele a MAG NEMZETSÉGÉNEK új korszakát és erőterét megalkotó, végtelen Szeretetben és Egységben fogantatott energiába.

Amikor gyermek voltam csak annyit tudtam: 
Igyekszem mindenben jó lenni, és jó gyermeke lenni Édesanyámnak, nem gondot jelenteni senkinek - és csak szemlélni az életet.
Az az egy volt bizonyosságként bennem:
Feladattal érkeztem. Küldetésem van ezen a Földön.

És aminkor elértem a 18 éves koromat, szembeszálltam mindennel és mindenkivel, aki mást kívánt rám erőltetni, mint amit éreztem, hogy tennem kell...
Minden helyzete életemnek olyan tanítás és felkészítés volt, amiért hálás vagyok, pedig nagyon gyötrelmes időkön mentem át. De mindig éreztem - erősebb lettem ott, ahol gyenge voltam. Minden nehéz pillanat azzá érlelt, akivé jelenleg lennem kell.
Kiváló értelem, nagy reménység voltam a családomban, ám sem a karrier, sem a vagyon sem az anyagi biztonság nem tudott olyan erős motiváció lenni bennem, ami olyan életet eredményezett volna, amire Ők igazán büszkeséggel tudnának tekinteni.
Csak igyekeztem EMBER lenni, és ott szolgálni, ahol szívem szerint kellett, úgy, ahogyan szívem szerint kellett. Megalkuvásra, hízelgésre, szolgalelkűségre, ebül szerzett jutalmakért soha nem voltam képes. 
Mindig addig tartózkodtam egy helyen, ameddig éreztem - tudok szolgálatára lenni abban a szerepben a velem úton járóknak. S amikor éreztem - az én feladatom itt véget ért - leköszöntem.
Jól képzett ápolóként odaadásra és a szeretet erejének megismerésére, az önzetlenség kiművelésére remek alkalmam nyílt, és mindez segítségemre volt a mindennapi betevő és a viszonzást el nem váró szolgálat megélésére.
(Szinte hallom néhányak szavait: Na ja, bezzeg kérni cserébe azt tud!
Tévedés. Nem magomnak kérem. Ez a feladatom. Hogy mindazt, amit tőlem elvárnak, teljesítsem: Ha kérni kell, kérek. Ha a gondviselés eszközévé hívnom kérik, akkor megteszem. Tudom, hogy akár kapok, akár nem - amire szükség van, megadatik. De erről majd később.)

Talán egyszer majd leírom azt is, - hátha valakinek tanulságként szolgál, mi is az ÉN TÖRTÉNETEM, hogyan érettem Szolgálattevővé, de jelen bejegyzéseknek nem ez  az indíttatása.
A Te történeted is lehet, hogy hasonlóan fest, és épp úgy okulásra szolgáló.

Ám tudd: A KÜLDETÉSED  ebben a csillagállásban teljesedik ki!

Ekkorra a Nemzetet az Új Turul Energiákkal olyan EGYSÉGbe kell állítani, hogy Kárpátia Szent Bárkáját "vízre lehessen tenni"! 

Hogyan is írta Antoine de Saint-Exupéry?



"Ha hajót akarsz építeni, talán nem is az a legfontosabb, hogy összegyűjtsd a mérnököket és a hajóácsokat, hanem, hogy felébreszd a vágyat a végtelen után."

 

A FELADAT tehát:

FELKELTENI A VÁGYAT A VÉGTELEN UTÁN aképpen, hogy mindenki vállt vállnak vetve, teljes odaadással és áldozatkészséggel, csaholás nélkül, megtisztultan, terheit letéve a nemzetért és a magyarok szent rendeltetéséért.


Nos, nem kevesebb a feladatom, és a TI feladatotok, hogy ezen Zarándoklat céljaként egy egy szívvel és lélekkel dobbanó 144000-es közösséggé emeljük a már felébredt és úton járó, hagyományaiért tevő, vagy épp csak útkereső MAGot. Hogy ez a zarándoklat ha szeptember 20.-ra elér az Isten által elrendelt helyszínre, addigre EGYként tudjon fohászkodni Boldogasszonyunkhoz, igaz szívvel, acsarkodás nélkül, elsimítva a valójában nevetséges szavakon cívódást.
Addigra fel kell nevelnünk az EGYSÉGet és a Boldogasszonyunk által küldött kozmikus jel Zászlaja alatt gyülekezve kell kijelentenünk: KÉSZEN ÁLLUNK!

Hogy is szól a Hazatérés Himnusza?

LELKEM MÁR HÓFEHÉR, TERHEIT LETETTE,
KÉSZEN ÁLLOK MÁR ÉGI MENYEGZŐMRE!
HITEM ERŐS VÁRAM, ÉLEM IGAZ LÉTEM,
ÉGI ÉDESANYÁM OLTALMÁT FÖLVETTEM!
SZERETETEM TÚLÉR ÖNNÖN KORLÁTOMON!
LELKEM BÉKÉJÉBEN NINCS MI KORLÁTOZZON!
FÉLELMEM NINCS TÖBBÉ, KÉTSÉGEIM SZÁLLNAK!
ÉGI ANYA ! MAGJAID IMMÁR KÉSZEN ÁLLNAK!



ire a csillagok állása összeér, egy új világot teremtve indulhassunk rendelt küldetésünket beteljesítve....

Korábban is az EGYSÉG energiáiban kellett tevékenykednünk, ez volt feladatunk.

 

És mindegy milyen személyes nehézségek és áldozatok árán, de végig kell vinnünk ezt a dolgot. Tisztelve eleink áldozatait és hitét, hozzá kell tennünk jelen korunkban is a magunk szolgálatát és végre EGYként jött el az ideje a munkának.
Mindenki, aki szeretne ebben részt venni, és hozzátenni Önmaga részét, nyitva áll a lehetősége.
A Zarándoklat nem egyszemélyes....
Mindenki csatlakozhat. Teljes egész útra, vagy részére, szállással, élelemmel, a költségeinek jelképes támogatásával, bármivel. 
Még akár azzal is, hogy ha a gyermekeimnek segítetek, akiket sok gonddal hagyok itthon.

Valójában nem tudom szavakba önteni, milyen érzések kavarognak bennem...
Sokszor próbálok felmentésért esedezni, de csak gondolj bele, kedves, aki ezeket a sorokat olvasod: Van erre lehetőség? 
Te vállalod az utat és a vele járó feladatokat?
Olyan szívesen átadnám, ha lenne egy EMBER, aki azt mondja:
Én megteszem.
Isten rendelése szerint járom végig, olyan kitérőkkel és módon, ahogyan azt kéri!
Azt közvetítve és olyan minőségében, ahogyan kéri!
Ez a galaktikus energia folyamatos kiáradásban van,  ennek megfelelően jelenlegi megnyilvánulása szimbólumban ezt a képet mutatja.

Mindent tudunk, mit is kell tennünk, hogy letegyük terheinket és hatékonyan és a legmegfelelőbb módon lépjünk EGYSÉGre.

Kezdd el Önmagod megtisztulásával, terheid letételével, ahogyan Istenanyánk tanította ...

Kérlek nyissátok ki szíveteket, fogadjátok be az energiákat megtisztító és oltalmat hívó fohászaitok után, és  hallgassátok az alábbiakat, amelyek az erőterek kialakításában hatalmas segítséget jelentettek és segítenek az erőtér megérzékelésében és a kapcsolódásban.


 


Közben koncentrálj a szeptember 23.-i időpontra és a Zarándoklatra...
Kérd le önmagod szerepét és hozzájárulásodnak ismertetését, hogy TE hogyan tehetsz érte! MOST. (Nem majd... :) )
És járj el aszerint, bármilyen lehetetlennek és lemondásokkal telinek, vagy nehéznek is tűnik.
Hangolódj az EGYSÉGre...
 
(A bejegyzésben találsz olyan utalásokat, amelyeket a korábbi Isteni Szeretet Egységének Háza, és Isteni Szeretet Egységének Útján blogbejegyzéseimhez vezetnek. Olvasd át azokat is, hiszen a korábbi útmutatások ott érhetőek el hozzá. )




Hamarosan folytatjuk, csak készítenem kell a férjemet, mert ő is indul hajót építeni...

Szeretettel és áldással:
Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése